Alver, Betti: Krónika (Kroonika in Hungarian)

Meie suguvõsa vapil
seisis torupill ja nuga.
Paristajad, rehepapid
olid minu esiisad,
laisad kündjad, kanged kütid,
topsisõbrad, vihas visad,
nii et viin ja verejuga
pritsles segi meie hütis.

Surid türmis, monopolis,
laadakaklejate jõugus.
Minu vanaisa oli
uhke kotkas kaarnakarjas:
tõllad roomasid kui tõugud,
torne tõusis kirdes, kagus,
kui ta kõrgel majaharjal
katusele sindleid tagus.

Vanaema, pooldist pime,
kraapis rikkust, müütas-ostis,
pidas sõprust saatanaga,
kuni poos end voodiposti.
Tema lapselaps käib aga
priiskajate kõrgis killas,
röövib igalt hetkelt imet,
kuigi ta kõik tuulde pillab.

Nemzetségem címerébe
bőrdudát meg kést foglaltak.
Vásározók, csűr-őrizők
voltak az én ősapáim,
lomha szántók, harangtartók,
kemény vadászok, borisszák,
hát kunyhónkban a pálinka
sokszor vegyült embervérrel.

Ki börtönben, ki kocsmában,
verekedők csapatában
lelte végét. Csak nagyapám
volt a hollók között sólyom:
hintók kúsztak, mint a hernyók,
tornyok nőttek ég aljából,
amikor a házgerincen
zsindelyt szögelt a tetőre.

Nagyanyám meg félig vakon
adott-vett csak, kuporgatott,
cimborált az ördögökkel,
míg magát fel nem kötötte.
Jár az unokája gőggel
a tékozlók csapatában.
Csodát rabol minden perctől,
aztán mindent szélbe perget.