Gourmont, Remy de: Este a múzeumban (Le soire dans un musée in Hungarian)

Les seigneurs blancs couchés dans leurs corsets de marbre,
Larves que le sommeil mène à l'éternité ?
Ces colonnes vêtues de lierre comme des arbres,
Ces fontaines qui virent sourire la beauté ?

Les évêques de cire à la mitre de cuivre,
Les mères qu'un enfant fait penser au calvaire,
L'angoisse de l'esclave, l'ironie de la guivre,
Diane, dont les seins fiers se gonflent de colère ?

Cette femme aux longues mains pâles et douloureuses ?
Ces beaux regards de bronze, ces pierres lumineuses
Qui semblent encore pleurer un amour méconnu ?

Non. Soumis au désir qui m'écrase et me charme,
Je ne voyais rien dans l'ombre pleine de larmes
Qu'une main mutilée crispée sur un pied nu. 

Uralkodók márványkoporsóban, halott-fehérek,
Álarcok, az álmot öröklétbe vezetik át?
Ezek a fányi borostyánnal benőtt oszlop -terebélyek,
E szökőkutak, még őrzik a szépség mosolyát? 

Püspökök viaszból, réz püspöksüveggel,
Anya- gyermekszobor, kálváriák kínjával teli,   
Rabszolganő, akit kígyó tölt el félelemmel,
Diána, haragtól duzzadó büszke kelbeli? 

E nő hosszú, fehér kezekkel, megkövült fájdalomsziget?
Bronzból e szépséges tekintetek, ezek a drágakövek,
Még hűtlen szerelmet idézők, könnyekben állva? 
Nem. Ami elbűvöl, ingerli képzeletem, ami tetszik,

Az árnyékban  - s kívüle nem látok más semmit-
Bátortalan kéz fonódik egy meztelen lábra.