Michaux, Henri: La Cordillera de los Andes (La Cordillera de los Andes in Hungarian)

La première impression est terrible et proche du désespoir.
L'horizon d'abord disparaît.
Les nuages ne sont pas tous plus hauts que nous.
Infiniment et sans accidents, ce sont, où nous sommes,
Les hauts plateaux des Andes qui s'étendent, qui
s'étendent.

Le sol est noir et sans accueil.
Un sol venu du dedans.
Il ne s'intéresse pas aux plantes.
C'est une terre volcanique.
Nu ! et les maisons noires par-dessus,
Lui laissent tout son nu ;
Le nu noir du mauvais.

Qui n'aime pas les nuages,
Qu'il ne vienne pas à l'Equateur.
Ce sont les chiens fidèles de la montagne,
Grands chiens fidèles ;
Couronnent hautement l'horizon ;
L'altitude du lieu est de 3,000 mètres, qu'ils disent,
Est dangereuse qu'ils disent, pour le coeur, pour la respiration, pour l'estomac
Et pour le corps tout entier de l'étranger.

Trapus, brachycéphales, à petits pas,
Lourdement chargés marchent les Indiens dans cette ville,
collée dans un cratère de nuages.
Où va-t-il, ce pèlerinage vouté ?
Il se croise et s'entrecroise et monte ; rien de plus : c'est la vie quotidienne.
Quito et ses montagnes.
Elles tombent sur lui, puis s'étonnent, se retiennent, calment leur langues!
c'est chemin ; sur ce, on les pave.
Nous fumons tous ici l'opium de la grande altitude, voix basse,
petit pas, petit souffle.
Peu se disputent les chiens, peu les enfants, peu rient.

Az első benyomás rémületes, majdnem kétségbeejtő.
Először eltűnik a láthatár.
A felhők sincsenek mind nálunk magasabban.
Ahol állunk, ezek itt, nincs tévedés, végtelenül az Andok
Magas fennsíkjai, e vonulandók, vonulandók.

Fekete, barátságtalan talaj,
Mely a mélységekből tolul fel
És nem érdekli a növényzet.
Vulkánikus föld.
Meztelen! s a fekete házak
Meghagyják egész mezítlenségét;
A rossz sötét mezítlensége ez.

Aki nem szereti a felhőket,
Ne is jöjjön az Egyenlítőhöz.
Ők a hegyek hűséges ebei,
Óriás nagy hű ebek,
Magasan szegélyzik a láthatárt.
A tengerszintfeletti magasság, mondják, 3000 méter,
S veszélyes, mint mondják, a szívre, tüdőre, gyomorra
S az idegenek egész szervezetére.

Zömökön, kerekfejűen, apró léptekkel
Vonszolják súlyos terhüket az indiánok e felhőkráterbe ragadt városon át.
Hova tart ez a görnyedt zarándok-csapat?
Egymást folyton keresztezve kaptat fölfelé; semmi egyéb: ez a mindennapi élet.
Quito és hegyei.
Rázuhannak, aztán visszahőkölnek, hátrahajolnak, nyelvüket
lecsendesítik!
ez az út; ezt aztán ki is kövezik.
Itt mindnyájan a roppant magasság ópiumát szívjuk, halk beszéd,
apró léptek, kurta lélegzet.
Keveset civakodnak a kutyák, keveset a gyerekek, kevesen nevetnek.