Verlaine, Paul: Soha többé (Nevermore in Hungarian)

Souvenir, souvenir, que me veux-tu ? L'automne
Faisait voler la grive à travers l'air atone,
Et le soleil dardait un rayon monotone
Sur le bois jaunissant où la bise détone.

Nous étions seul à seule et marchions en rêvant,
Elle et moi, les cheveux et la pensée au vent.
Soudain, tournant vers moi son regard émouvant
" Quel fut ton plus beau jour? " fit sa voix d'or vivant,

Sa voix douce et sonore, au frais timbre angélique.
Un sourire discret lui donna la réplique,
Et je baisai sa main blanche, dévotement.

- Ah ! les premières fleurs, qu'elles sont parfumées !
Et qu'il bruit avec un murmure charmant
Le premier oui qui sort de lèvres bien-aimées !

Emlék, emlék, mit akarsz tőlem? Ez már az ősz
Rigó száll át a levegőn hangtalanul,
Napsugár küllőz, egyhangú bőséggel hull
A fákra, s a berobbanó sárga, a sárga győz.  

Egyedül voltunk, sétáltunk ábrándosan
Ő és én, hajunk, gondolatunk vitte a szél.
Hirtelen  kérdő pillantással fordult felém:
"Mi volt a legszebb napod?"szólt csengő arany

Hangja mint harang, szelíd angyali szóval.
Válaszoltam akkor diszkrét mosollyal,
És kezet csókoltam ünnepélyesen.

- Ó! a tavasz első virágillata!
S amikor kimondta a szót kedvesen,
- Az első" igent"- imádott, édes ajaka!