Cabrel, Francis: Tél (C'était l'hiver in Hungarian)

Elle disait : "J'ai déjà trop marché
Mon coeur est déjà trop lourd de secrets
Trop lourd de peines"
Elle disait : "Je ne continue plus
Ce qui m'attend, je l'ai déjà vécu
C'est plus la peine"

Elle disait que vivre était cruel
Elle ne croyait plus au soleil
Ni aux silences des églises
Et même mes sourires lui faisaient peur
C'était l'hiver dans le fond de son coeur

Elle disait que vivre était cruel
Elle ne croyait plus au soleil
Ni aux silences des églises
Et même mes sourires lui faisaient peur
C'était l'hiver dans le fond de son coeur
Le vent n'a jamais été plus froid

La pluie plus violente que ce soir-là
Le soir de ses vingt ans
Le soir où elle a éteint le feu
Derrière la façade de ses yeux
Dans un éclair blanc

Elle a sûrement rejoint le ciel
Elle brille à côté du soleil
Comme les nouvelles églises
Et si depuis ce soir-là je pleure
C'est qu'il fait froid
Dans le fond de mon coeur

Szólt a lány: Túl sokat sétáltam már.
A szívem titkoktól, fájdalomtól nehéz talány,
Túl nagy büntetés.
Szólt a lány: Nem folytatom már
Átéltem azt, ‘mi várna még rám,
Még több szenvedés.

Szólt a lány: az élet kegyetlen.
Nem hisz többé a napfényben,
sem a templomok csendjében.
Még mosolyom is megrémisztette:
Tél bújt szíve mélyébe.

Szólt a lány: az élet kegyetlen.
Nem hisz többé a napfényben,
sem a templomok csendjében,
Még mosolyom is megrémisztette:
Tél bújt a szíve mélyébe,
A szél soha nem volt hidegebb

Az eső sem volt kíméletesebb,
Mint a húsz év előtti éjjelen
Mikor kioltotta a fényjelet
Szemének tükre mögött
Egy fehér villanásban.

Visszatért az égbe
Csillogni a napfénybe
Mint az új templomok
Azon éj után, ha zokogok
A szívem mélyén
hűvösség hunyorog.