Szabó Palócz Attila : Samrtni ples apature ilie (Az apatura ilia haláltánca in Serbian)

Ó, édes Szapphóm, ölelésed oly szoros,
s én mégis csak egy árnyat érzek,
s bár mondják: Ez helyes! – temetni még
nem akarok. Büszkeség kimondani, mert
ma már szégyen: láttalak a borús égen.
Gorgüla és Anakrótia vagy Phaón? Csak azt
ne mondd, hogy mindhárom! – örvendve
a szónak s jó bornak, bár készültek
sokan megváltani a világot, hidd el
nekem, csak a rím kedvéért ettek piláfot.
 
És most szólj, Szapphó, valóban oly vadak
az érzelmek? Vagy csak te láttad (és
láttattad) úgy? Végeredményben nem számít,
hisz konok korok elé nézünk, néha talán
félünk, de... Igen, volt még valami: Szapphó néni.

O, slatka moja Sapfa, zagrljaj ti je tako čvrst,
ja ipak samo jednu senu osećam,
i mada kažu: Tako je! – sahraniti još
ne želim. Sa ponosom kažem, jer danas je
već sramota: na oblačnom nebu video sam te.
Gongila i Anaktorija ili Faon? Samo nemoj
to tvrditi, da svi zajedno! – mada radovajući se
rečima i dobrom vinu mnogi su se
spremili svet spasiti, veruj mi,
pilava samo zbog rime su jeli.
 
I sad, Sapfa reci, osećaji su zaista
tako divlji? Ili samo si ti videla
(i dala da se vidi) tako? Na koncu konca sve jedno je,
ta tvrdoglava razdoblja stižu, možda katkad
bojimo se, ali... Da, bilo je još nešto: teta Sapfa.