Jóna Dávid: Nothing Special (Semmi különös in English)

Úgy alakult, hogy a városban találkoztunk.
Ahogy érkezett, olyan volt, mint egy mentegetőző idegenvezető,
esernyője, mint óriás szempilla csukódott le kezében...

Aztán csak átléptünk a csenden, vettünk egy zserbót, vagyis kettőt
és egy capuccinót is, melynek habjába kiskanállal rajzoltam.

Szerettem ezt az eső utáni párás meleget, amiben sétáltunk,
kézfejét simogattam, ott olyan puha a bőre, mint a kismacska talpa.

Július volt. És szerda. És semmi különös. Megkértem a kezét.

It so happened that we met in the town.
When she arrived, she looked like a tourist guide apologizing,
the umbrella in her hand closed like a huge eyelash…
 
Then we just stepped over the silence, bought a cake, in fact, two,
and a cappuccino as well, I was drawing into its cream with a spoon.
 
I loved this humid after-rain warmth in which we walked,
I fondled the back of her hand, her skin is so soft there as a kitten’s sole.
 
It was July. And Wednesday. And nothing special. I proposed to her.