Jóna Dávid: Nimic deosebit (Semmi különös in Romanian)

Úgy alakult, hogy a városban találkoztunk.
Ahogy érkezett, olyan volt, mint egy mentegetőző idegenvezető,
esernyője, mint óriás szempilla csukódott le kezében...

Aztán csak átléptünk a csenden, vettünk egy zserbót, vagyis kettőt
és egy capuccinót is, melynek habjába kiskanállal rajzoltam.

Szerettem ezt az eső utáni párás meleget, amiben sétáltunk,
kézfejét simogattam, ott olyan puha a bőre, mint a kismacska talpa.

Július volt. És szerda. És semmi különös. Megkértem a kezét.

Aşa sa-ntâmplat, căci în oraş ne-am întâlnit.
Când a sosit era ca o  ghidă care-şi cere scuze,
umbrela-i, ca o pleopă uriaşă i se-nchidea în mână…

Apoi doar am păşit peste linişte, am cumpărat un gerbeaud, adică doi
şi un capuccino, în a cărui spumă am desenat cu linguriţa.

Îmi plăcea căldura aburită de după ploaie, în care ne plimbasem,
dosul mâinii îi mângâiam, acolo atât de moale-i pielea, ca talpa pisicuţei.

Era iulie. Şi miercurea. Şi nimic deosebit. I-am cerut mâna.