Huba Ildikó: Srednja dob života (Életközépkor in Serbian)

A te szerelmed? 
Ronda katedrális. 
Nem fér el családi 
fotográfián, 
lemondásokból 
magad hordtad össze, 
s benn végtelen 
unalmas litániák, 
színes ablakai 
sosem készültek el, 
ha tűz a nap, 
csak nő a fekete árny, 
tornyairól meg a 
vízköpő rémek 
pikkelyes szája 
vicsorog rám, 
nyelvüket öltik, 
utánam rikoltják: 
Te nem ismersz mást, 
csak a hiányt! 

Az én szerelmem? 
Siket gyóntatópap. 
Jéghideg padok közt 
csoszog bután, 
imát még sosem 
mondott miattad, 
és nem nyújt se ostyát, 
se feloldozást. 

Tvoja ljubav?
Ružna katedrala.
Na porodičnoj fotografiji
nema joj mesta,
iz odricanja
sama si složila,
i u njoj beskonačne
dosadne litanije,
šareni prozori
nikad izgrađeni,
tuče li sunce,
samo crna senka raste,
iz tornjeva pak
na mene krljuštava usta
strašila koje vodu pljuju
cere,
jezike plaze,
za mnom viču:
Ti sem manjka
ništa ne poznaješ!
 
Moja ljubav?
Gluh ispovedalac.
Među ledenohladnim klupama
priglupo se vuče,
molitvu zbog tebe
još nikad nije izgovorio,
niti hostiju, niti razrešenje
ne nudi.