Veszelka Attila: Mesec Blizanaca (Ikrek hava in Serbian)

Hogyan is hozhatnálak vissza
magam is elveszőben,
a szerzetesek zsolozsmáit,
hangommal ölelkező hangodat
miként kereshetném elő
elmúlt életek bábeli zűrzavarából.
 
Tán ez a vers, talán ez a vers
kezedbe kapaszkodik még,
ezek a szánalmasan suta,
feleslegesnek tűnő mondatok
átkarolnak, s visszacibálnak.
 
Talán, ha hinni kezdenék a túlvilágban,
bármi megtörténhetne,
de hitetlen vagyok,
megveszekedett pogány,
és ez az én hitetlenségem százszorta erősebb
minden templomtoronyra káthoztatott
keresztnél, és ez az én hitetlenségem
az én keresztem.
 
Mit is tehetnék többet elmenőben,
mozdulataiddal mozdulok,
szemeiddel nézem a Dél Keresztjét,
mi többet tehetnék még, hogy visszatalálj,
ha nem is hozzám, csak vissza,
vissza...
 
Május van, Ikrek hava.
A fákról ömlik az akácillat a kékszínű est
fogyó holdsarlója alatt.
 
Nem tudlak elengedni,
s képtelen vagyok arra is,
hogy magamnak megbocsássak.
 
Befogott ordasként kerengek,
s tudom, ez a vers, ez a szánandó motyogás,
ez sem változtat semmin.

I sam u nestajanju
kako bi te mogao nazad dovesti,
molitve redovnika,
mojim glasom zagrljen tvoj glas
u babelskom haosu prošlih života
kako bi mogao potražiti.
 
Možda ova pesma, možda ova pesma
uhvatiće se za tvoju ruku,
ove bedno nezgrapne,
valjda i suvišne rečenice
još će te zagrliti, povratiti.
 
Možda, kad bi u drugi svet počeo verovati,
sve bi se moglo dogoditi,
ali sam nevernik,
ukleti paganin,
i to moje neverstvo sto puta je jače
od svakog na toranj crkve nabijenog
krsta, i to moje neverstvo
je moj krst.
 
U prolazu šta bi još više mogao uraditi,
tvojim pokretima se krećem,
tvojim očima gledam Krst Juga,
šta bi više mogao uraditi da nađeš put povratka,
ako ne i meni, samo nazad,
nazad...
 
Maj je. Mesec Blizanaca.
Ispod polumeseca u plavičasto veče
miris bagrema se širi.
 
Otpustiti te ne mogu,
 a nisam sposoban ni
 sebi da oprostim.
 
Poput uhvaćenog kurjaka kružim
i znam da ta pesma, to bedno trabunjanje,
ni to neće ništa promeniti.