megint azok a poros betűk
szétszórva a gépen
nagyapa
és a lyukas kopírpapíron
egy szó elkezdve befejezetlen
zakatol súg bele az indigókékbe
vesznek el a betűk
nem állnak össze szavakká akármilyen
árnyalatú is az amit értelemnek hívtunk
mozdulatlan már
nem ér célba leütés
a billentyűkre karcolt betű
ütne életet bele az enyémbe
szívemnek minden második
dobbanását neked adnám
tudom hogy nem vagy az udvaron igen tudom azt is
hogy szobák falaiba szóródtál
mint intelem ha rám kellett szólnod
szólj rám most is úgy mint ahogy mindig
tenned kellett
maradhatnál
osztozzunk még kicsit a szavakon
adj egy betűt és én ha befejezni nem is
megélem halom a gondolatod