Laboda, Róbert: epi-demic (jár-vány in English)

langyos idő volt
nálunk hajnaltájt
mindig sarkon fordul a szél

nem aludtam akkor megint
csak a haláltól féltem
és újra útra is keltem
egyedül
mint a szürke gém lépkedtem
át a réten

ősznek
akartam látni a nyarat
hátha könnyebb úgy aludni
nézni csak az Ipoly partját
ott úgyis minden perc
egyformán más

kövér öreg férfiak gyülekeztek
beteg tehenekre várva
ahogy verték őket
a vascsövek kopogtak a bömbölésben

és én először hallottam ritmust
a meghalásban tétje van a semminek
bármerre indulsz is
értelmet kap
a cél olyankor
ha életben maradsz
és odaérsz

de én továbbmentem
pontosabban az álmatlanságból
bele a semmibe

’twas warmish weather
in our place at dawn
wind always turns round as it blows
 
i didn’t get sleep then again
i only felt scared of death
and once more i set off the road
by myself
like a grey heron i was walking
across the field
 
like ’twas fall
i wanted to see the summer
in case it’s easier to sleep that way
just watch the banks of the Ipel’
where after all each moment
differs alike
 
fat old men gathered in flocks
waiting there for sick cows
as they beat them
iron pipes hammered in the bellows
 
and there i could first hear a rhythm
in dying everything has its wager
wherever you may head
will make due sense
your goal then is
just to survive
and arrive
 
but i moved along
or in fact rather from insomnia
into nothing