Szente B. Levente: Before the great silence (A nagy csönd előtt in English)

            ... Még érzem hajának illatát,

csókjainak forróságát, bánatát,

örök kegyelmét,

ahogy a fák között lopództunk,

és a csiklandós  esti szél

bennünket átjárt ...

            Ahogy szálltak vélünk a percek,

s az évek csöndesen halni mentek.

Emlékszem a rettegésre, a magányra,

mi aztán úrrá lett rajtunk.

            Láttuk  hogyan roskadnak földre a fák:

vélük öregségünk, harcunk, emlékünk

lázongva homokká vált.

… I still sense the fragrance of her hair,

heat of her kisses, her sorrows,

her unending mercy,

as we crept amongst the trees

and the ticklish breeze of evening

found its way through us…

      as moments flew with us,

and the years silently went to die.

I remember the fear, the solitude,

which came to rule us.

      We saw how trees slump to the ground:

with them, our old age, battles, memories flared up,

then turned to sand.