Pintér Tibor: egy padon

szerelmeddel a Canale mentén
járkál és képez nézi az egészet
meredsz lelkedbe töredezvén
illatot múltat lengő enyészet

ölel és halkan szólító mélabú
a tűnt nagyság pusztuló szépje
ittál így nem vagy túl szomorú
maestro Canaletto sokféle kékje

nyűgöz a valóhoz az emelő ár
túlparti sikátor hol senki se jár
magadban kívánod állj meg idő

boldog köröket ismételő
szerelmet újra felismerő
és e város veled együtt vár