Góz Adrienn: Tetovaža (Tetoválás in Serbian)

Mikor gyerek voltam, tetoválást főleg a villamoson láttam.
Sötét karokon, kezeken, kockás, rövid ujjú férfiingekből kilógva.
ÁGI SZERETLEK, meg ANYÁM, bikinis nők pálmafákkal, SANYI.
Kisebb-nagyobb szívek, amit olykor kiégettek cigarettával.
És akkor nem értettem, ami zavart,
hogy Erzsike néni a szürke hajával és nehéz szemüvegével,
sárga-kék-fehér virágos kartonruhában, amin zöldek az apró levelek,
miért visel mégis ilyen elmosódott jeleket. Mik lehetnek, számok, nevek?
Az alkarján, már nem tudom, talán a bal, vagy mégis a jobb,
ebben a hétkerületi sötét szobában olvashatatlan most a ráncokon.
Vagy az ifjúság, hazajött most az ifjúság, valami szőrmegyárban dolgozott,
sápadtan kéklik a bőrébe zárva, igen, ez itt az ő ifjúsága.

Kao dete tetovažu sam uglavnom u tramvaju videla.
Na tamnim rukama, viseći iz kariranih kosulja muškaraca sa kratkim rukavima.
AGNEZA VOLIM TE, pa MAJKO, žene u bikiniju sa palmama, ALEKS.
Veća i manja srca, koje su katkad sa cigarom opržili.
Tad nisam shvatila, šta mi smeta,
da teta Eržika sa svojom sivom kosom i teškim naočalima,
u vojničkom odelu sa žutim-plavim-belim cvetovima i sitnim zelenim listovima,
takve izlizane znakove zašto nosi. Brojevi, imena šta bi mogli značiti?
Na podlaktici, možda na levoj, ili ipad na desnoj, više ne znam,
u onoj tamnoj sobici iz sedmog kvarta na borama kože nečitko je.
Ili mladost, sad se mladost vratila, u nekoj tvornici krzna je radila,
u kožu zatvoreno bledoliko plavi, da, mladost je to, njena.