Egervári József: Povodom jednog razgovora (Egy beszélgetés margójára in Serbian)

Majd egy lelkész
megvilágosít,
mondták,
hogy van Isten,
van ajándék a
kilincsen,
van kérdés
és van válasz,
legyen bár vézna
vagy vállas,
okos,
netán bugyuta,
mindegy,
csak legyen
tolerancia;
majd megvilágosít
a „könyvek könyve”,
ártatlan gyilkosok
és bűnös áldozatok
könnye,
vagy tán a hallgatás,
esetleg a beszéd,
hisz nem elég tudni,
látni is kell a 
Koponyák hegyét –
csak sejteni lehet,
hol a hiba,
főleg, ha nincs elég
tolerancia;
de majd megvilágosít
a halál,
akkor nem számít már
a száj, a háj, a báj,
bár bennem is ott
a félelem,
így végzi mindenki,
nem csak az istentelen,
telve reményekkel a
párnaciha,
a megértésben nem segít
a tolerancia;
ám csodás e kétség
és gyönyörű rejtelem,
Isten itt van,
vagy túl a hegyeken?
vagy a virág kelyhében
és illatában,
a vihar esőcseppjeiben
pólóban és esőkabátban?
netán Isten te vagy,
meg én,
mint finom,
titokzatos csók a
mindenség lehúnyt
szemén?...
Én nem tudom,
gyarló létem
mire elég,
isteni vagy emberi
részecskék bitorolják e
szívem helyét,
s ha elég erős a vágyam,
örökké élek e
halálra szántan,
és azt sem tudom,
hogy bennem
hol az Isten,
csak valamerre megyek,
s valahonnan jöttem;
de ha ez a dolga,
biztosan megbocsát,
de ha az is dolga,
lesznek még csodák,
s ha embernek teremtett,
megérti minden
gyarló vágyam,
embernek teremtett,
s én itt vagyok,
halálra szántan...

Sveštenik će te
prosvetliti,
rekli su
da postoji Bog,
postoji na kvaci
blagodat,
postoji pitanje
i postoji odgovor,
bilo da je žgoljav
ili stasit,
pametan,
možda blentav,
sve jedno je,
samo da bude
tolerancija;
prosvetliće te
„knjiga knjige”,
suze
nedužnih krvnika
i grešnih žrtava,
ili možda ćutanje,
ne daj bože govor,
pa nije dovoljno znati,
treba videti i
brdo Lobanja –
tek se da naslutiti
gde je greška,
pogotovo ako manjka
tolerancija;
ali prosvetliće te
morija,
tad više ništa
nije od značaja,
mada strah
je i u meni,
svako tako završava,
ne samo bezbožnik,
nadom je puna
posteljina,
u razumevanju ne pomaže
tolerancija;
ali čudesna je ta nedoumica
i prekrasna čarolija,
Bog je tu,
ili je preko brda?
ili je u čašici cveta
i u njegovom mirisu,
u kišnim kapima vihora,
u majici i vetrovci?
da nisi ti slučajno Bog,
pa i ja,
kao mek,
tajanstven poljubac
na zatvorenim očima
svemira?...
Ja ne znam,
svoj jadan život
za što je,
mesto mog srca
dal božanstvene ili ljudske
čestice poseduju,
i ako mi je želja dovoljno jaka,
osuđeno na smrt
živeću li večno,
i ni to ne znam,
gde je Bog
u meni,
tek mi se ide nekud,
i došao sam odnekud;
al ako mu je to posao,
oprostiće zaista,
al ako mu je i ono posao,
biće još čarolija,
i ako me čovekom stvorio,
shvatiće svaku moju
svakodnavnu težnju,
čovekom me stvorio
a ja sam tu
na smrt osuđeno...