Egervári József: Hogy jobb legyen

Arra gondoltam ötven évvel ezelőtt,
hogy minden olyan nagy és érdekes,
éreztem a lányok illatát, tetszett,
a hajuk is, hangjuk, mozgásuk
és fenekük,
arra gondoltam, jó lesz nekem;
Kádár hangját hallottam a rádióból
(viharvert Sokol),
rekedtesen szólt
(Kádár vagy a rádió, netán mindkettő),
nem értettem, miről beszél,
apám lekapcsolta a rádiót,
lekapcsolta, mert ő talán értette
a szavak jelentését,
bár ebben – utólag –
már nem vagyok biztos –
apám szigorúan szemlélte a világot,
én viszont rácsodálkoztam, mikor
nevetett,
de csak ha társaság volt nálunk,
akkor nevetett;
fröccs, sör, pálinka, étel, házias,
kolbász, szalonna;
megelőlegezi magának az ember
a félelmeit,
én is gyorsan megtanultam a meg nem
történt dolgoktól tartani,
pedig akkor még azt hittem, jó lesz nekem...
Ötven év múltán már semmi sem olyan
nagyon érdekes,
Kádár, a forradalom árulója halott,
de ki emlékszik már a forradalomra?,
bonyolult a történelem,
az igazság még bonyolultabb,
a hazugság még rafináltabb,
nem gondolkodom azon,
hogy jó lesz-e nekem;
ma új beszédek szólnak a rádióból,
lekapcsolom,
szigorúan szemlélem a világot,
és hangosak nevetek,
a meg nem történt dolgok nem riasztanak,
de a megtörténtek miatt
(számolva a következményekkel)
lefagy képemről a vigyor,
s belátom,
nem elég lekapcsolni a rádiót ahhoz,
hogy jobb legyen...