Kortalan elégia (Hungarian)
Magányosan baktatok át a zsivajgó téren, nyárfapihék furakodnak hajamba, orromba, tarka tömeget okád az aluljáró szája, iskolatáskák, bevásárlószatyrok hada furakszik ismeretlen mikroviláguk felé, autó dudál, villamos csilingel, troli tülköl, mentő sivalkodik - harsányan zajlik az élet. Szerelmespárra figyelek fel, vidám kalap, menő sapka, midi ruci és koptatott farmer, fogják egymás kezét, andalognak meg-megállva, ölelkezve, gyakorta apró puszikat lehelve, lángol lelkük, szárnyal megújult világuk. Látni, hogy boldogok, miattuk kelt ma a nap, nekik dalolnak rigók, és bókol minden orgona. Átszellemült arcukból gyöngéd vágy sugárzik, a köröttük vibráló fényben megállt az idő, mint valami opálos tükörben magunkat látom, ötvenen túl is mézédes mákony a szerelem. Uploaded by | Fehér Illés |
Source of the quotation | https://www.poet.hu/vers/187137 |
|
Elegia senza età (Italian)
Arranco solingo attraverso la piazza chiassosa,
tra i capelli, nel naso, s’insinua la lanugine del pioppo,
la bocca della metro vomita una moltitudine variopinta,
zainetti, un esercito di sporte e borse per la spesa
sgomita verso il proprio sconosciuto microcosmo,
macchina strombazza, tram tintinna, filobus clacsona,
ambulanza ulula – la vita si svolge fragorosamente.
Noto una coppia d’innamorati, cappello allegro,
berretto in voga, vestito midi e jeans sabbiato,
si tengono per mano, vanno a zonzo, a volte fermandosi,
abbracciandosi, scambiando sovente dei bacetti,
arde la loro anima, il loro mondo rinnovato veleggia.
Si vede, che son felici, il sole oggi è sorto per loro,
per loro cantano i merli, e li riverisce ogni serenella.
Dal loro viso trasfigurato un dolce desiderio s’irradia,
intorno a loro, nella luce vibrante s’è fermato il tempo,
vedo noi stessi come in uno specchio opalescente,
l’amore è un oppio succulento anche oltre la cinquanta.
|