Sipos Tamás: Éjszaka a padon

Mindig ugyanazon a padon,

ugyanazon a versen pihenek meg.

Hogy valamikor belekerüljön valami

a nagyapámról és a dédnagyapámról,

hogy a gyerekkorom helyett az utcánkról

és egy cseresznyefáról meséljek.

Csak ülök, hogy elmondjam

a felbukkanó csillagokról:

úgy fénylenek, mint a vécé

mellé kifröccsent húgycseppek

a fürdőszoba fókabarna kövén.

Ezen a padon ülte magát rokkantra

a nagyapám. A ház előtt, ahonnan

az ő apját tüntette el az államvédelmi

hatóság egy bűvészmutatvány

szerencsétlen kiválasztottjaként.

Nagyapám után semmi, dédapám után

egy Petőfi-szerű kép maradt, amibe

ráadásul még engem is belelátnak.

Már jégvirággal tapétázik a hajnal,

a zajaimat rendezgetem magam körül.

Reggelig csak ülök, hogy elmondjak

valamit, amihez idő kell, mintha

kizártam volna magam magamból.