Baka Györgyi: Krst cveta (Virágkereszt in Serbian)

Nélküled vezethet-e út
hozzám s belőlem kifelé
gyöngéd érintésed
alig érzékelhető mégis
egész lényem betölti
 
át nem adható illatok
gyűlnek sejt-mélyeken
s fonódnak láthatatlan
kereszted fájára
oly rejtettek, mint  
hangod, szavad bennem
 
vágyódás telítve
asszonyi álommal
és megfosztva tőle:
végtelen távolságod
ámulatba ejtő
bennem levésed
oly titkos, hogy folyton
kereslek magamban
 
ha megtörik reményem
sírsz bennem, s alig érzem
szólsz hozzám, s nem értem
önzésemben égek – mégis
visszatérítesz magadhoz
fügefáiddal, tengerillatoddal
 
odakuporodnék lábaidhoz
hallgatnám a bensődben
hullámzó éjszakák és nappalok
szüntelen zenévé szövődő hangjait
így csitulna el nyughatatlan
szívem szerelme, beleolvadva
teremtő tüzedbe

Može li cesta do mene
bez tebe da vodi na telu
mom tvoj nežan doticaj
jedva se oseća ipak
čitavo biće mi prožima
 
u dubinama ćelija miris
što se predati ne može gomila
i tvoj nevidljiv
krst obavija
tako je tajan kao
u meni tvoj glas izraz
 
čežnja je snovima
ljube ispunjena
a i lišena:
tvoja bezgranična udaljenost
u mon biću
začuđujuće prisustvo
toliko je tajnovito da neprestano
u sebi te tražim
 
ako mi se nada lomi
u meni plačeš i jedva osećam
obraćaš mi se i ne zbog sebe
u vlastitom egoizmu gorim – ipak
stablima smokava, mirisom mora
do sebe me privlačiš
 
do tvojih nogu bi se prislonila
u tvojoj unutrašnjosti postojeće
neprestane u muziku pretvorene glasove
uzburkanih noći i dana bi slušala
tako bi se ljubav mog neobuzdanog
srca stišala stapajući se
sa tvojom vatrom koja stvara