Zajácz Edina: Ptica tišine (Csöndmadár in Serbian)

Én minden nap előtted térdepelek,
s ha néha angyalok lóbálják béna lábaidat, 
kristályhangod végtelenjén felnevetek,
mint jó anya, bíztatnálak: 
- Indulj csak, indulj az útra, fiam!
Magamhoz szorítom világod súlytalan álmait,
és nézem, ahogy öröklétű forrás fakad
apró kezed vékony ágaiban.
S míg bennem egymás hegyén-hátán fuldokolnak a szavak, 
tekinteted túlvilág-fényében fürdetsz,
és vállamra ülteted báránylelkű csöndmadarad.

Svaki dan ispred tebe klečim,
i ako tvoje uzete noge katkad anđeli ljuljaju,
nasmijem se na beskraju tvoga kristalnog glasa,
kao dobra majka, bodrila bi te:
– Kreni, kreni sine moj!
Snove tvog bestežinskog sveta grlim
i gledam kako na granama tvoje sićušne ruke
večni izvor izvire.
I dok u meni reči na gomili se dave,
u vanzemaljskom sjaju tvog pogleda me kupaš
i tvoju krotku pticu tišine na ramena mi staviš.