Zajácz Edina: Žeđ (Szomj in Serbian)

Mondd, ki vagy, miféle férfi,
hogy hétfőtől vasárnapig szomjazlak,
s üres poharat szürcsölve viselem;
már sosem leszel közelebb,
egyetlen háztömbnyivel sem.
Betűk, szavak mögött látlak egy vásznon,
ahogy két szeretkezés között rám liheged
minden morcosságom,
mert álruhában fulladunk csak gyönyörbe,
a semmit nyaldossuk egymás után körbe.
Mielőtt meghal a délután,
még felsóhajt rozzant réztrónusán,
utolsót rándul bennünk az izom,
s szétáznak a percek lábnyomaidon.

Lehetnél csepp, leheletnyi pára,
köldökömbe zsugorodott vízözön,
kortynyi csak, mint negyedfél rum,
egy belőlem kivonhatatlan szérum,
mi nemesebbé mérgezi vérköröm.

Reci, ko si, kakav muškarac
da svakog dana žeđ za tobom osećam
i praznu čašu srkajući podnosim;
bliže više nikad nećeš biti,
ni za jedan blok kuće.
Na nekom platnu iza slova, izraza vidim te
kako između dva vođenja ljubavi svu
moju nabrušenost dahtajući mi otkrivaš,
jer u slast tek prerušeno se davimo,
jedni iza drugog ništa ližemo.
Pre no što popodne umre
još uzdahnuće na trošnom bakrenom tronu,
u nama zadnji put trznuće mišići
i na tvojim stopama rastopiće se minuti.
 
Mogao bi biti kap, para jednog uzdaha,
u moj pupak smežuran potop,
samo srh, kao četvrtina ruma,
iz mene neodvojiv serum,
što moj krvotok trovanjem oplemenjuje.