Botár Attila: Posle bekstva (Szökés után in Serbian)

Nem volt egyszerű
menekülni a tömegsírból.
Megszökni ottfeledve
bakancsot, fél pár kesztyűt,
sértetlen sorokat a spirálfüzetfüzetben,
fekete szavakat, lassan pirosra változókat,
fagyoskodó kis halottaimat
sem értesítve,
hogy elmegyünk, el,
illanóban a hősi csaták, az eskü,
agyő rögök, gyökerek,
agyő fölöttünk nyargaló szél!,
mert vár még egy alig-idegen élet,
csontbánya múlttól élesztő jövőig
gőzölgő maszkjait mutogatván.

Nem egyszerű
a tömegsírból menekülni,
szabad ég alatt
leöblíteni a ragacsos agyag, iszap,
a pipacsszín törmelék tapaszát,
múlt nyarak virágporaként
a sárga földet,
kimosakodni,
lesikálni az arcról
a rézrozsda, csupasz terrort,
akár e szegényes igyekvést
hamuvá,
füstbe,
antigonétlanul
a ragadozó temetetlenségbe.

Bekstvo iz masovne grobnice
nije bio jednostavan.
Pobeći zaboravivši
cokule, pola pari rukavice,
u spiralnoj svesci netaknute redove,
crne reči, polako u crveno promenjene,
ne obaveštavajući ni
svoje promrzle pokojnike,
da odlazimo,
herojski bojevi, zakletva iščezavaju,
adio grude, koreni,
adio iznad nas jureći vetre!,
jer me još jedan jedva-stran život čeka,
pokazivajući isparljive maske od rudnika
kostiju prošlosti do oživljavajuće budućnosti.
 
Nije jednostavno
bežati iz masovne grobnice,
pod vedrim nebom
saprati lepljivu glinu, ilovaču,
poput bulke crvene krhotine lepila,
kao peluda minulih leta
žutu zemlju,
oprati se,
skinuti sa lica
bakrenastu rđu golog nasilja,
kao i ovo jadno stremljenje
u pepeo,
dim,
bez proviđenja
u grabežljivu nesahranjivost pretvoriti.