Vajdics Anikó: Gorostaska (Óriáslány in Serbian)

A templomtorony
mellett óriáslány üldögél.
Hajkoronája a hold,
hajtűjén csillagok,
hálóinge felhőfátyol.
Dudorászik, hajlong,
bebámul az ablakokon,
a haranglábat rugdossa.
Éjfél után lábujjhegyre
ereszkedik, áttáncol
a piactéren, és a sikátorok
útvesztőjében önmagával 
kergetőzve elhagyja a várost.
Az első kilométerkőnél
lefekszik, elalszik.
Hajkoronája szétterül
a búzakalászokkal teli mezőn.
Hajtűjéről a csillagok
apró póklábaikon
visszamásznak az égre.
Így találnak rá
hajnalban az aratók.

Pored zvonika crkve
gorostaska tumara.
Mesec joj je kruna od kose,
na ukosnici su zvezde,
skut od oblaka joj je spavaćica.
Pevuši, sagiba se,
preko prozora zuri,
skele od zvona caka.
Posle ponoći na prste
stane, pazar plešući
prelazi i u lavirintu
sokaka sama sa sobom
igrajući se grad napusti.
Kod prve kilometarske stene
legne, zaspi.
Kruna od kose joj se
na klasovima punoj  zemlji rasprši.
Zvezde sa ukosnice
sitnim nogama nalik pauku
na nebo prelaze.
U svanuću žeteoci
tako ju nađu.