Grecsó Krisztián: kerítés

 Radnóti hódolat

nem foszlik el a fércelt reszketés
a hazugságok huzal-kabátjában
tart ilyen makacsul a cérna
ahogy régi ösvény felett
összeborul a sás csak mert
a szárak összehajoltak
alattuk ott lapul a csapás

vonalakba vagonolva
mindenünk régi műtétek
rajzolt forradása terhességi-csík
sikító fehérje a hason
kócos fűcsomófejek között
kifeszített mészkígyó
isten vén háromszög

vonalzójával rajzolt
tizenhatos-sarka
forgalmas mecseki makadám
a szüretelő szőlőhegyen 
egy végtelen gerinc
és még egy
akárha lehetne páros szerv a Tisza-gát

a műhold képén vagy isten kijelzőjén 
ilyen a kerítés is amiről mindjárt
tudod bár nincs jelzője hogy melyik
a gyűlölet szögesdrót-szitája amiért
mi kik ily korban élünk e földön
az ő színe előtt majd megmérettetünk
deréköv a haza hízott hasa alatt

lovaskocsi döcögött ott
egykor és a boglyák mögött
cserfes lányok és éhes fiúk
lesték a hajnalt
vagy tán tanya volt a határban és tűzhely
csattogós lepke szunyókált 
az eperfás vajdasági udvaron

és most messzi földek emberei a régi életüket
álmodják a barakkok gyomrában ott
és félnek és félnek és félnek
és mi félünk és félünk és félünk
és a végtelenben egyik
párhuzamos rettegés
sem ér a másikkal össze soha