This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Marno János: Dodó

Portre of Marno  János

Dodó (Hungarian)

Meghalt a Dodó. Elégették őt is,

akár a hugomat, közel tíz éve,

a nővérétől kaptam a hírt egy

kurta elektronikus levélben,

tegnap, hogy ment a Dodó a közértbe

bevásárolni a szokásosakat,

aztán kijövet az utcán hirtelen

összeroskadt, kész, infarktus, és vége.

Én meg itt állok a napon a vécébe

egy sámlin az ablakban, kisütött végre,

ágyékom nekinyomva a falnak,

lassan itt az ideje megint a harlekin

katicáknak és harlekin poloskáknak.

 

Poloskára éppen a papírjaim

közt bukkantam tegnap, késő éjjel,

kis híján felkiáltottam, hogy mit át nem

vészelnek ezek a büdös bogarak!

Papírzsebkendőbe csomagoltam

a rovart, s kihajítottam az éjbe,

ahol a fagy még tartotta magát.

A Dodóról mindig a domb ugrik be,

főleg a felső domb, amin egy ízben,

azt mondták, olyan vadul siklott le,

végighasalva  a szánkón,

hogy egyenesen a villanypózna

betonlábának ütközött a feje.

 

Nyolcévesen történhetett ez vele,

és megúszta, szinte sértetlenül,

most meg meghalt; mire gondolhatnék,

azt írtam válaszul a Cuninak,

a Dodó nővérének, hogy a Dodó

életem alappillére volt mindig.

Kérdés, hogy most hogyan tovább, holtan,

elégetve. Először a hugom és

rá tíz évvel a Dodó, a régi

Egyenlőség utca utcakölyke,

nem láttam őt vagy ötvenöt éve,

mi akadálya hát, hogy előbukjon

nekem újra – ha nem ások utána

az emlékezetemben szándékosan.

 

Ezt magamban gondoltam tovább,

mi minden állhat egy szándék útjában,

azon túl, hogy az ember szándékában

mi áll, amikor ugyanezt nemigen

tudja a fejéről sem. A levélben

minderről hallgattam, helyesen, hisz’

miért nehezítsem a Cuni szívét

a saját emlékezésem kínos

bonyodalmaival. A mi korunkban

már minden szív a saját terhére van.

Ezért hagy ki, ezért dobban kórosan

rosszkor, riasztó tónusban, máskor

mintha maga öltené vagy nyelné,

vagy nyelné és öltené a nyelvét

a szegycsonttól fölfelé a torokban.

S csak ezután jön a reszketés, mint ha

kemény fagyból érkezel meg egy jól

fűtött, aránylag békés helyiségbe.

 

Ezek mind reális elképzelések.

Megestek, majd elsimultak, mint a tó

vize nyáron, alkonyatidőben,

ahová soha nem tartott a Dodó

velem, sem a többi Száraz fiú,

bátyja és öccsei a Cuninak

valamennyien. Sajnálom, nem leszek

ott, írhattam volna, a temetésen,

itt lennem is (már nem a vécében),

és írnom, emberpróbáló kényszer,

kötelem, temérdek gyógyszert emészt fel,

cserében semmi alkohol, nikotin,

de még a fű sem, pedig az igazán

ártatlan mulatság, megfürödni

a füstjében, úszni benne az eget

kémlelve sötétülésében, s végül

meghemperegni a szürke pernyében.



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationsaját mű

Request a translation

Here and now you can request a translation of this work to another language. We will store your request and show it to the world to fulfill it. We cannot promise anything ... but maybe someone will do the hard work and translate this title for you. If you provide us you e-mail address, then we will notify you whenever someone uploads her/his translation.

LanguageRequests+1
Albanian
Belarusian
Bulgarian
Catalan
Czech
Danish
German
Greek
English
Esperanto
Spanish
Estonian
Finnish
Irish
Galician
Ancient Greek
Croatian
Armenian
Icelandic
Latin
Luxembourgish
Lithuanian
Latvian
Macedonian
Maltese
Dutch
Norwegian
Occitan
Polish
Portuguese
Romanian
Russian
Slovak
Sloven
Serbian
Swedish
Turkish
Ukranian
Yiddish

Send me an e-mail when the translation is ready:


minimap