This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Marno János: Secret de Mélanie (Mélanie titka in French)

Portre of Marno  János

Mélanie titka (Hungarian)

Michael Tournier-nak 

A behemót sofőr mellől egy apró

vénember kászálódik le a koszlott

ülésről, és mérgesen belekaszál

vézna karjaival, a sárga, vézna

karjaival a sárga levegőbe,

s lassan megbénul tőle a forgalom.

Mintha olvastam volna ezt valahol,

vagy láttam, egy buszból kitekintve,

araszolva a csúcsforgalomban,

s ugrásra készen nekilapulva

az ajtónak. Mélanie, olvastam

egy lapban, örömében, hogy nem él,

lebegve úszott a levegőben.

Örömömre úgyszólván egyedül

találtam magam az uszoda fojtó

medenceterében, túlklórozzák

a vizet, majd ahogy a fojtogatás

alábbhagyott, lassan megtelt a szemem

a gyerekek tömegével s az úszó-

mestereikkel, a mesterekkel.

A tus alatt egy lélek sem osztozott,

lélek sem osztozott magányomban.

Hányszor, de hányszor szenved az ember

hajótörést egyetlen nap a lét

mocsarában, olvastam, hányszor, de

hányszor, teszem, a barátom, a volt

barátom, szerelmese egy skandináv

mocsárnak; Mélanie, súgom, Mélanie,

hallom a nevedet, a nevedet feketén

nevetgélni, s látom a halottnak tetsző

nyírfácskák fehér kísértetszálait

nyújtózkodni a mocsár víztükrében.

Uszoda után egy modern villamost,

egy combinót sikerült kifognom,

láttam a vezetőfülkében a

vezetőt gonoszul gyűlölködni,

és láttam az egykori barátom

halott mosolyát a computer vissza-

pillantójában, hogy azér’ se nyitja

ki újra az ajtót az odagyűlt

zombi tolongóknak. Mélanie, kedves,

a nedves csúszóhurok, az jó lesz,

jó lesz lógni egy régi villamoson.

Most pedig hazaérkeztem, Mélanie.

Föltekerve a cserepek között

a vastag, sárgásszürke, kenderből font

kötél, és egy égő szemű fiú

beljebb, a konyha küszöbén, úgy van,

Mélanie, egy élő alpinista, azt

állítja magáról. Azt állítja, nem

áll szándékában lejönni többé

a hegyről. Inkább meghal, inkább meghal

az erdőben, ha úgy esik, a sárban,

de a város, az nem kell már neki.

Gyerekes gondolat, gyerekes szülők,

a gyereknek nem állt be, nem állt be

a szája, engem meg gyötört, csak gyötört

az unalom, Mélanie, s az éhség.

Az éhség és a kés, mi a különbség,

olvasom, hol rejlik ugyan, vagy miben

a különbség közöttük? A kés mélység-

élessége, Kedves, a szomjúságban

talán? Ismerős szavak, Mélanie,

ismerősei egymásnak s nekünk,

és azoknak, akik sietnek egymás

torkának esni. Mert nincs abban semmi.

Hát ez meg mi a csoda? – olvastam

tovább, ugyanott talán, egy orvos

szájából, egy orvos szájába adva,

lévén hol az a létező, vagy hol

lévén az a létező, legyen bár holt

már a teste, mely nem szorulna még egy

utolsó orvoslásra. Mert rólad volt

szó, Mélanie, a fekete lepellel

borított tárgyra mutatva, a csúszó

hurkon még éppen időben átbukva,

a kéz művészetét dicsérő tárgyra,

amit magad rendeltél meg, Kedvesem,

titokban, a sorok közt bolyongva,

te voltál az, aki idejekorán,

halálod előtt, rendelted meg egy kéz-

műves mesternél a szalon-guillotine-t,

álmaim tárgyát, Mélanie, taglalom

magamban, némán, alkatrészeit,

hogy a készülék meg ne sérüljön.

A gyermekméretű nyaktiló még

sem játékszer, mondjuk egy matinéhoz,

bár stílusában inkább a rokokót

idézi meg, XVI. Lajost

és nejét, a Habsburg Antoinette-et,

némely díszítményei már előre

mutatják az empire ízlésvilágban

felbukkanó antik stílusjegyeket.

Pengéjéhez azonban, lévén friss

kézimunka, semmilyen vér nem tapadt.

Kár is volt talán kicsomagolni,

hiszen a meglepett gyászolók közt

most visszacsomagolója ki akad?



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationsaját mű

Secret de Mélanie (French)

variations sur un thème de Michel Tournier

Devers un chauffeur béhémoth un vioque

Nabot rageusement de sa sale place

Assise tout comme en fauchant se déplace,

Fauchant de ses bras jaunes, ses bras sans chair,

Sans chair jusqu'à ce qu'eux mus dans le jaune air

La circulation peu à peu se bloque.

Quelque part de quelque lecture ça sort

Ou ç'a été vu de la glace d'un bus,

Je suis tout doux à m'avancer en plein rush,

M'aplatissant, prêt à bondir sur la porte.

Mélanie, dans un journal je l'ai lu,

Quoique sans vie, chose non sans lui plaire,

Juste en suspension elle baignait dans l'air.

Si j'ose crier ma joie de me voir

À la piscine, en un lieu, vrai étouffoir,

Seul étuviste, l'eau ayant trop de chlore,

L'oppression suffocante passée, alors,

Avant que mon œil d'une foule se sature,

Foultitude d'enfants, de maîtres-nageurs,

Les maîtres, mais dame, oui, comme cela dure !

Pas d'âmes sous la douche, nul partageur

Ni âme en ma solitude à partager.

Mainte et mainte fois naufragé au palud

De la vie rien qu'en un jour, voilà l'homme,

Naufragé mainte et mainte fois, je l'ai lu,

Mon ami, je veux dire, mon ancien ami,

D'un palud scandinave ô combien épris,

Mélanie, chuchoté-je, Mélanie,

Ton nom, ton nom ouï, en noir sous cape rit,

Et je vois morts sans l'être au miroir de l'eau

De ce fameux marais, et qui s'y étirent,

De fantomatiques pieds blancs de bouleaux.

Le tramway moderne qu'après la piscine

Avec succès je pris c'est un combino,

Et j'y vis le machiniste en sa cabine

De pilotage ayant la haine, un salaud,

Plus au rétroviseur de l'ordinateur,

Un sourire mort de mon ancien ami :

D'où vient que les portes ne se rouvrent plus

Pour cet agglomérat de zombis là mis

Y jouant des coudes, chère Mélanie.

À la boucle humescente, elle y coulissant,

Me pendre en un vieux tram, oh ! ce sera cool !

N'empêche, me revoici à mes foyers,

Mélanie, autour des tuiles est passée

Une grosse corde de chanvre tressée

Gris beige, et un gars, ses yeux de flamboyer,

Au seuil des cuisines, Mélanie, exact,

D'alpiniste vivant faisant lui-même acte,

Tel quel prétendant, oui, prétendant paraître.

Ça ! descendre un mont n'est pas ce qu'il arrête,

Non, plutôt mourir, mourir en lieu boisé,

Le cas échéant, pourquoi pas dans la fange ?

Mais pas la ville, il en est déjà blasé.

Jugements enfantins, parents infantiles,

Lors le jeune gars sans fin, sans fin causait,

Moi, mon tourment, mon seul tourment fut causé,

Mélanie, et par le spleen et par la faim,

Faim-couteau, quelle différence ? Est-ce en soi ?

Ou en quoi sinon se décèle la chose ?

Où donc? Je lis : la profondeur du mordant

Du couteau, chérie, est sans doute en la soif ?

Mots connus, Mélanie, et leurs concepts sus

Des uns et des autres, de nous et de ceux

Qui au collet à s'entresaisir sont vites.

Là-dedans en effet il n'est que le vide.

Ça ! quel miracle ? Est-ce au même endroit qu'où je

Lisais que j'ai lu, transmis de bouche en bouche

Par des docteurs, où que soit l'être existant,

Où qu'il existe, fût-ce même à l'état

Déjà de cadavre, que de derniers soins

Médicaux encore il n'aurait plus besoin ?

Car c'est de toi qu'il s'agissait, Mélanie,

Ce truc exhibé, d'un voile noir couvert,

Le temps pour la boucle y passant au travers

De glisser, truc renommant l'art de la main,

Commandé secrètement par toi, ma Chère,

Toi qui en t'entremêlant dans mes vers, erres,

Qui juste avant ta mort que tu hâtas trop, 

Commandas chez un artisan maestro

Au salon guillotine, objet de mes rêves,

Ce truc, Mélanie, dont chaque élément

Est passé au crible afin que je conserve

Du mécanisme un bon fonctionnement.

Mais le coupe-cous calibre enfant, s'il n'est

Un joujou, disons, pour une matinée,

Malgré son genre plus rococo, évoque

Louis XVI et dame Antoinette de Habsbourg.

Certains de ses ornements déjà arborent

Des traits distinctifs dudit style d'époque,

Du goût du monde Empire ici alors surgis.

Ce rasoir fait main, car ouvrage récent,

N'avait par contre aucune tache de sang.

Le déballer, se pouvait-il que ça navre ?

Car, pour son renvoi, des endeuillés surpris

Qui va maintenant le remballer sans affres ?



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationsaját mű

minimap