Marno János: Fertőtlenítés

„A könny a hagyma magva!” Mariann-nak

Ma mintha sokkal tüskésebb volnék
a tegnapinál, rózsásabb pedig
semmi esetre sem, hiába tennék
egy sétát visszamenőleg este
a templomkertben. Erre mondta egy
nagy név, jelesül Einstein, hogy Isten
nem kockázik. Legyen, kimondhatatlanul,
áldott a neve. Megyek, félálomban
még, napozni a klozetablakba,
délután van, ha süt, oda süthet már
csak a lakásban. Ha mégsem süt, minthogy
tele az ég gennyes, sárgásszürke
foltokkal, elég egy másodpercre
kikönyökölnöm a korhadt párkányra,
és tüstént rám tör a tüsszögésroham.
Rossz jel ebben a járványidőben.
Teniszkönyököm van. Nem lóghatok
vele büntetlenül az ajtófélfák
között kifeszített rúdon. Folyik
az orrom, folyékonyabban, mint egykor
gyerekkoromban, visszakozom az
ablakból, s hátamat a klozet-
létrának nekivetve lihegem ki
magam orrvizelésem sietős
felitatása közben. Időközben
a szemem is folyni kezdett, meg csípni,
mégiscsak a kertben volna a helyem,
azt hiszem, mégis ott kellene rónom
a köröket a kertben, rólam szépen
megfeledkezve, ott feledten középen,
ama vélt mozdulatlanságban, melyről
a prágai születésű, osztrák költő
értekezett egy versében svájci
otthonában. Rainer Maria Rilke.
Valahogy meg kell tudnia kerülni
magát az embernek. Tömören mondva.
Mivel a tömörítés a dolga. Kerülés, tömörülés.
Papucsban, pizsamaalsóban, s gyulladt
szemgolyóval, mely csípve folyik, hígan,
mintha hagymát vagdalnának a törpék
a fejemben, épp a Nagyhét Törpéje
talán, soká gyötörve fejem vágó-
deszkáját a kétfogantyús inga-
késsel, s mintha neves szívsebészünk böjti
intelmeinek tenne eleget A Hét
Törpéje az elmémben is. Ügyeljünk
mindig arra, mondta a nemzet szív-
sebésze, hogy a drága könnyből egy csepp
ne menjen veszendőbe, lévén a könny
a legtisztább fertőtlenítőnk, megöl
minden kórokozót, mely az útjába kerül,
ezért fontos, hogy a szemünk orrnyergi
sarkába gyűljön buggyanásig a könnyünk,
s onnan folyjon alá orrunk ereszén
és cimpáink karéján keresztül
ajkunk cserepeire, hogy gyógyító
munkáját ott kezdje végezni, mielőtt
a szájunkban (mint ólban) a nyálunkkal
elkeveredve szépen elbánna a kór-
okozókkal. A nemkívánatos mikro-
organizmusokkal. Sajnos az kiment
a fejemből, amit a koros, de délceg
szívsebész versben mondott még, rímmel és
tiszta magyaros ritmusban, figyelmemet
inkább az hozta zavarba és ragadta
meg, hogy a professzor hangja a Mohács
szó közben elcsuklott, aránylag hosszú
szünetet kellett közbeiktatnia, majd
a Majtényi síkon túljutva hirtelen
elnémult, Küszködő férfi a könnyeivel,
úgyhogy csalhatott is éppen a fülem,
mikor megütött, hogy a professzor
összemossa Trianont a Világossal.