Marno János: Vadkacsák
Vadkacsák (Hungarian)Délben ebéd, nyolckor hozzák a reggelit, a nyári ég, a nyári égbolt kint reked, kint a rigók és a verebek, és a többi, miből épp eleged. Mindennap egy fejjel közelebb az enyészethez s az anyászattól messzebb, a vizit viszont tolódik, nosza, föltápászkodsz a kacsához. Képeslap Ibsennek. Egy fejjel aztán megint lejjebb – közben betolnak egy új beteget, utána leng az ajtó sokáig. A vén kútmérgező. Pedig semmi nem vonz a skandinávokhoz, Lábfejed is mostanra két fejjel magasabban a fejedhez képest. A kábelekkel mindamellett elboldogulsz, ráfordulsz egy kötegre az oldaladdal, és értekezel magadban az émelygésről mint a belek szédüléséről. Mintha szemgolyóidat gurítanád szét a tápcsatornád s a két füled labirintusába. Hús-vér kísértetekkel kísérletezel, egy-egy fejjel mindig lejjebb. és megint lejjebb, ahogy a versek is a próza mocsarában erjednek meg (borús, fülledt melegben sebesebben, vagy fürgébben, ha így tetszetősebb). Igen ám, csakhogy melyik beteg érdemel több figyelmet: a próza vagy a vers? És a vers már eleve gyászvers legyen? A mocsárban kinyíló sárga bibés, sötétlilás, vastag szirmú, bordó kehely? (Ezt álmodtam volna meg az éjjel?) A vizitből ma már, úgy tűnik, semmi sem lesz, itt rohadhat az ember még egy napot fölöslegesen, még egy halom fejjel lejjebb, még mérgesebb viszonyban a nővérekkel. A két éjszakással, akik északról jöttek, és ABBÁT hallgatnak, az egyik gyerekökölnyi konttyal a feje búbján, a másik, a zömök, széttúrt szénaboglyát tapasztva lapos tarkójához a lucskos szalma színében fürdő hajából.
|
Request a translation |