Marno János: Notre Cochon (Disznónk in French)

A házból már nem leselkedik
kívülem senkire a halál;
varjú sem kárál a szilvafán,
mely ott állt a deszkakerítés
sarkában, a disznóól előtt.
Akkor leöltük, s most nyelvet ölt
emitt, szavamra az az állat,
életet adva a családnak
megint, mondhatni csaknem egy kész
örökkévalóságra valót.
Hetek még hátra hát, vagy napok,
amit étlen-szomjan mondhatok
majd a magaménak odaát
nekik – és kivetnivalónak.

 Idézet forrása: https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/marno-janos-kairos.html

De la maison la mort n'espionne,
Moi-même mis à part, plus personne.
Nul freux ne graille sur le prunier
Naguère au coin du clos fait de planches
Devant la porcherie là-bas.
Lors je parle, voilà qu'abattue,
La bête ici me tire la langue,
Par son don la famille renaît.
On peut dire le vrai à peu près
Sur une éternité avérée.
Soit des semaines ou des journées
Encore à venir donc sans manger
Ni boire c'est, disons, ce que j'ai
Presque – et chose digne de rejet.