Marno János: Az első sírásó - SÍRÁSÓ DALA , FINÁLÉ

(10. Részlet az Második felvonásból)
 
Sírásó
 
Rózsa kell? Itt termek én,
 
más darabból kölcsön.
 
Hová lett a nemes vér? -
 
Cserdül, ne üvöltsön!
 
Rangom s rendem, elöl-hátul,
előírva így vagyon:
"Ádám pedig ásott."
Hát hull
a könnyed, nem hiába,
én sírásó vagyok.
 
Hulladékra hull a fény,
 
ásóm önműködik,
 
rúgkapálhat lelemény,
műve tartott eddig.
 
Rangom s rendem, elöl-hátul,
előírva így vagyon:
"Ádám pedig ásott.'
 
Hát hull
a könnyed, nem hiába,
én síráso vagyok.
 
Úri holmik mind mit ér?
Sugár-emlék-érmet.
Kis éteri gépegér
rághat almás férget.
 
Rangom s rendem, elől-hátul,
előírva is vagyon:
"Ádám pedig ásott."
Hát hull
a könnyed, nem hiába,
Én sírásó vagyok.
 
Hántot rá, mi folyt helyén,
vér, bokor és fáma,
idővel a puszta tény
érik csak egy fán ma:
 
(Ide pár műlepedőt
rendel a helyszínelő!)
 
Rangom s rendem, elől-hátul,
előírva így vagyon:
 
"Ádám pedig ásott."
 
Hát hull
a könnyed, mindhiába,
én sírásó vagyok.
 
Ádám
(a lepellel borított színen)
 
Kifényesült az éj, Uram!
A lét mozdulatlan ragyog;
feldúlt lelkem virraszt ugyan,
ám szellemem azért nyugodt.
Néma már a válaszvonal
szellem, lélek és test között,
hangodra ha szívem dobban,
egyszer érzek űrt meg erőt.
Egyszerre van közel s távol,
s kit úgy szerettem valaha,
viasztükrén egy madártoll
összes színét visszahozza.
 
(színre a tarka sokaság, kar)
 
Nem kérdezlek anyám felől,
 
halállal van-e viszonya?
vagy torzultan bűnszövettől
Terád vall öle, mostoha.
Ki vagy végül – az elején
ha tudtam is, elfeledtem,
egy hangon zúg fülem s a szél,
békülök a nyíló csenddel.
 
Lucifer
 
Teszek róla, ne így legyen!
 
Festő
 
Készülök a csendélettel.
 
Szfinx
 
Hallgatok.
 
Utazók
 
Leplezzük még le
a tornyot.
(Vagy elég lesz csak
hallgatóznunk?)
 
Éva
 
Ádám! Ádám!
Nézd, mit hasít fel a villám!
 
Csontváz
 
Érted a dörgést?l – Velem rázz
még kezet, alkalomadtán
hátha megfordul e szokás...
 
Lucifer
 
Előbb a szó, aztán a fény...?
Ez ismerős – nem szeretném...
 
(kimerevül a színpadkép, előbb az Úr kezdő dala, majd a
nyitó kardal)
 
Finálé (Éva, kórus)
 
Visszatér
dallamán a tett és szó,
amiért csak éltél,
hogy magad fölé hajolsz,
mutatván: csak alszol.
Álmod tündér s csuda rém,
történik magától:
levelet hajt a gyökér,
roskad ág a sártól.
párod integet feléd:
nem halál ért utol,
fut alattad, fut az ég,
felnevetsz, ahol
parázslik a szakadék:
együtt a Nap s a Hold
ébreszti Föld-sebhelyét.
 
 
 
 
VÉGE