Ady Endre: Lupta cu Satrapul (Harc a Nagyúrral in Romanian)

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

Mă ucide porcosul Satrap,
Lăsându-l, va fi masacru,
Mi-a rânjit, stând înțepenit:
Pe aur ședea, pe aur,
Lăsându-l, va fi masacru.

Pe corpul lui păros, scârbos,
Îi răsfățam. Tremura.
,,Uite, cine-s'' (i-am șoptit)
Și în cap mi-am dat gaura,
Văzând mintea, s-amuza.

(Mă crede năuc cu dor barbar?)
Și am căzut în genunchi.
Pe mal la Viața vuită,
Am fost în doi, amurgind:
,,Aur, aurul adu-mi-l.'' 

,,Clipa mă poate ucide,
Nu am voie să aștept,
Eu-s chemat la drum, la dezmăț,
De cuvinte ciudate,
Nu am voie să aștept. 

,,Pe inima ta păr apără,
A mea este perfidă.
Slăvită e inima mea:
Ros de Viață, Dorință.
Să plec cu aur: cerință. 

,,Marea cheamă iahtul,
Multe corturi mă-nvită,
Zi străină și balsam străin,
Delir străin, altă fiță,
Doar pe mine mă-nvită.

,,Viața-n mine gâfâie,
Noul, spre mine e-n cursă,
Visul meu e un haos sfânt,
Visarea ta e surdă,
Spata de aur aruncă.

Deja e beznă tristă, surdă.
Am scâncit. Aduceau
Valurile noi mesaje:
Te așteptăm. Ai aur?
Și valurile urlau.

Am luptat. Cutremura malul,
Mâna-n corp îi suceam,
Rupând, smucind. Dar, degeaba.
Aurul sunând. Râdea.
Nu pot pleca, nu pot pleca.

Multe seri veni la seri,
Sânge mi-a scurs, scurs, tot scurs,
Mă chema departe, m-invita,
Noi doar cu omorul:
Eu și Satrap, porcosul.