This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

József Attila: La Dunăre (A Dunánál in Romanian)

Portre of József Attila

A Dunánál (Hungarian)

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvű, örök eső módra hullt,
színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2
Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3
Anyám kun volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.



Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

La Dunăre (Romanian)

1.
La splai, pe piatra de jos am stat,
privind, coaja de bostan plutind.
Slab am auzit, în fatum scufundat,
râul, flecar e sus, jos amuțit.
Parc-ar fi scurs din inima mea,
densă fiind, calmă Dunărea.

Ca mușchii, când omul lucrează,
cu pile, ciocan, lut și sape,
așa plesnesc, se destind, se contractă,
orice val, orice mișcare.
Cum mama povestind, mă legăna
și rufele din oraș le spăla.

Și a-nceput ploaia să cerne,
dar s-a oprit, parc-ar fi în zadar.
Precum cel ce din peșteră privește
ploaia - mă holbam la hotar:
apatică, parc-ar fi eternă,
vreme pală, grivă de legendă.

Dunărea curgea. Ca-n poala
mamei distrate și fertile
pruncul, se jucau frumos și așa
râdeau, spumele spre mine.
Pe valul vremii așa vibrând,
ca morminte cu cruci clâtinând.

2.
De sute de mii de ani buni
privesc, ce observ brusc, deodată.
Ce văd sute de mii de străbuni
cu mine, timpul întreg se gată.

Văd, ce n-au văzut ei, omorând,
prășind, iubind, urmând soarta.
Ei văd, în materie coborând,
ce nu văd eu, dar pot constata.

Suntem legați, cum farmecul de chin.
Eu-s în trecut, ei în prezent.
Scriem versuri - condeiu-mi țin,
eu îi simt și-i pomenesc.

3.
Mama e cumană, tata secui
ori vlah jumate, sau de tot.
Hrana din gura mamei fu dulcit,
tata a vrut adevărul pe loc.
Ei se învăluie când mă mișc.
Uneori, mă întristează -
acesta e timpul. Din el sunt. ,,Vezi,
când nu vom fi!..." – ei mă cheamă.

Îmi vorbesc, căci sunt deja eu;
slab fiind, așa devin puternic
și amintesc, că sunt mai mult de mult,
până-n stem sunt orice străbunic -
sunt Stemul, ce înmulțind se destramă:
voios tata și mama devin,
tata și mama se divizează
ș-așa mă nasc în Unu sufletist.

Sunt lumea - ce a fost și este, tot:
generații, ce se atacă.
Ocupanții înving, cu mine mort,
chinul supușilor mă apasă.
Árpád și Zalán, Werbőczi și D
ózsa -
turc, tătar, slovac și român s-a pus
în mine, c-un viitor sunt datorat
trecutului - unguri d-acum!

… Eu vreau să muncesc. E destul,
că trecutul e de dezvăluit.
În Dunăre, viitor, prezent, trecut,
ca valuri alene se cuprind.
Luptele pe glia strămosească,
memoria, le dizolvă-n tihnă,
să ne dăm, în fine, socoteală,
e munca noastră; deloc mică.

 

 

 



Uploaded byCsata Ernő
Source of the quotationsaját

minimap