Szendrey Júlia: Öregségem

Alig várom öregségem !

Könnyű nekem várni;

Ha elmondom, hogy mi okból,

Ki tudná csodálni?

Ez az én kis szőke fiam

Fog engem ápolni,

S öregségem napjaiban

Rólam gondoskodni.

„Ne félj anyám, — igy szól hozzám

Hogyha megöregszel,

Úgy viselem majd gondodat,

Tudom megelégszel.

Ott a meleg kályha mellett

Puha, lágy karszék áll,

Ott üldögélsz s én zsámolyon

Mindig lábaidnál.

— Nem is kell, hogy magad fáraszd

Beszéddel, intéssel,
Megtanulom arczvonásid

Olvasni szivemmel.

 
— Az lesz nekem az örömem,

Ha téged szolgállak,
S megelőzvén vágyaidat,

Mosolyogni látlak.

— Kis asztalka lesz melletted,

Megrakva mindennel,
Amit szeretsz; czukrocskákkal,

Virággal, könyvekkel.

 
— S ha kisüt a tavaszi nap

Éltető sugára,

Karonfogva kivezetlek

Üditő sétára.

— Vagy ha járni nem lesz kedved,

Szép kocsit -hozatok,
Abba okos, szórahajtó

Lovakat fogatok.

Kedves öreg tagjaidat

Takarom köpenybe,

S ne hogy meghütsd, lábaidat

Jó meleg czipőkbe.

 
— Csak úgy szép lassú lépésben

A lovakat hajtom,

Hogy a kocsi dörögése

Világért se rázzon.

S haza érve, szép csendesen

Karomba ölellek,

S hogy kipihenhessed magad,

Ágyadba fektetlek.

S ott térdelve ágyad mellett

Csókolgatom kezed,

És őrködve álmod felett,

Várom ébredésed!"

 
Őszüljetek hajszálaim,

Őszüljetek hamar,

Testem, lelkem öregedni,

Öregedni akar.

Mennyország lesz öregségem

Fiam hajlokában,

Édes szunyadás halálom

Ölelő karjában.