Szendrey Júlia: Vorahnung (Sejtelem in German)

Tavasz van és a szabadban járok

Lesütött fővel csendesen,

Gondolatim, mint elröppenő álmok,

Úgy elmosódnak kétesen.

Fejem fölött az ölelkező ágak

Szerelmes enyelgéseit

Nem nézem én, inkább alatt az árnyak

Kísértetes rezgéseit.

Talán azért van igy, mert nem sokára

Nyugodni ott lenn fogok én,

Keblem kihűlve és szemem bezárva

A sir mélységes fenekén.

 
Nem háborítva semmi földi zajtól

Megsemmisülve porlani,

Megmentve végre az élet bajától

Ködpáraként eloszlani.

Jól sejtek-e ? ... vagy tán csalódom ismét,

Miként csalódtam annyiszor:

Hasztalan várva, hogy az élet terhét

Itt hagyni rám került a sor.

Igy lesz-e ismét ?... s még az életkedvnek

Lepkéje is majd visszaszáll,

Kedveért a néhány virágkehelynek

A mit lelkemben még talál ?

1861

Es ist Frühling und ich laufe draussen

sanglos, still mit gesenktem Kopf,

die Gedanken, wie Träume fliegend sausen

verschwinden wie Nebel im Topf.

Über den Kopf in den umschlingenden Ästen

wie sie sich, so zärtlich lieben,

das schaue ich nicht, eher unten die Schatten,

wie die Geister herumspielen.

Vielleicht deswegen ist es so, weil nahezu

dort unten werde ich ruhen,

die Brust abgekühlt, und beiden Augen zu

im tiefe des Grabs, ausruhen.

Ungestört von das irdischem Geschehens,

zunichte gehend, zu Staub werden,

befreit von den Schwierigkeiten des Lebens

verschwinden wie Nebel am Morgen.

Ist es so? … oder täusche ich mich eben,

getäuscht habe mich, schon oft an dich:

Vergeblich hoffend, dass, die Last vom Leben

hier zu lassen, liegt wieder an mich.

Wird es jetzt wieder so? … und auch der Falter

der Lebenslust wird zurückfliegen,

wegen ein paar Blütenkelche wie Psalter,

die in meine Seele noch liegen?

1861