Kemény István: Epilog (Epilógus in German)

Ki tudja pontosan már, ki volt az, merthogy rég volt,
Magellán ottveszett, hát tegyük fel azt, hogy Drake volt.
Elindult napnyugatnak, keletről jött meg ő,
Vagy épp fordítva járt el, ez felcserélhető,
A lényeg az, hogy hős lett, egyként rajongott érte
A királynői udvar s a kocsma tölteléke,
Golyó volt ő, ki megjön, minden fabábut földönt,
S minden fafajet meggyőz, hogy gömbölyű a földgömb.
 
Ki tudja pontosan már, mi volt, igaz se volt tán,
Egy kérdés volt, ha volt, csak egy öblös hang a botrány,
És talán föl se tették az ünnepélyes csendben,
S így ünnepet se rontott a válasz rá: „Hát rend nem!”
S ezért a csőcselék sem vághatta rá: „Halál!”
S ezért lehet talán csak, hogy mát írunk ma már.
A kérdés ez: „Na jó, de abból mégis mi lesz,
Ha napnyugatra tartva keletről megjöhetsz?”
 
És hagyjuk ezt a kocsmát Shakespeare korával együtt,
És induljunk előre, vagy egész vissza menjünk,
Előre tegnap estig, vagy vissza Káinig,
Ki így nyelvelt az Úrral egyes rabbik szerint:
„Se törvény nincs, se bíró!” Vagyis mindent szabad,
S azóta kóborolnak e megvadult szavak.
A gyilkos, hogyha büszkén fölkél és újra lépked,
Ártatlan lesz majd másutt, mert gömbölyű a lélek.
 
És itt van újra Káin, és tegnap este van:
Ágyáról épp feláll, vén, de mégse testtelen,
Tévét kapcsol ki, vécét húz le, kezet törölget,
Lefekszik, megkerülte ma is megint a Földet,
Végigvonult alatta az összes régi tette,
És mind helyes, hisz mindet belső parancsra tette…
S megsértődik ma is, ha a súlyuk rázuhan:
Te küldtél körbe-körbe, ne mondd, hogy élsz, uram!

Genau weiß es keiner mehr, wer es war, durchaus vertretbar,
–Da Magellan umkam– auch annehmbar, dass es Sir Drake war.
Die Route ging westwärts, die Ankunft erfolgte aus Osten,
Getrost können umgekehrt werden auch Richtung und Posten.
Was wichtig ist, dass er ein Held ward, von allen umworben,
vom Hofe der Königin bis zu Gesindel und Strolchen.
Wie eine Kugel war er, die mit Schwung Kegel umwirft,
Und Holzköpfen zeigt, dass der Globus doch ganz kugelrund ist.
 
Genau weiß es keiner mehr, was es war und ob es wahr war,
Die Frage, ein einziger, rauher Ruf, stiftete Wirrwarr,
Doch dieser drang trotz sanften Jubelns zu keinem Ohr durch,
Die Stimmung betrübt wurde nicht durch die Antwort: „Unordnung!“
Der Pöbel vermochte hierauf auch nicht fordern den Tod,
Sonst hätten wir, Menschen von heute, auch unsere Not.
Der Nörgler fragte: „Gut, was bringt’s, und was wird es uns kosten,
Die Abfahrt gen Untergang, Wiederkehr aus tiefem Osten?“
 
Kneipen, Feiern, Shakespeares Zeiten, wie schön wir sie auch finden,
Vorausgewandt soll unser Blick sein, oder tief nach hinten.
Gestern Abend gilt nach vorne, zurück geht es bis Kain fort,
welcher doch -Rabbinern nach – an Gott richtete Kains Wort‘:
„Gesetz gibt’s keins, und keine Richter!“ Also darfst du alles tun!
Und diese wilden Worte kreisen seither rundherum.
Der Mörder, richtet er sich auf mit Stolz – kann walten, und
Unschuld tut es auch, woanders, die Seele ist ja rund.
 
Und wieder ist es Kain, wir sind beim gestrigen Abend,
Kriecht greise aus dem Bett, materiell, den Körper labend,
Fernseher aus, WC gespült, die Hände abgetrocknet,
Legt sich hin, es wird auch heute um die Erd‘ getorkelt.
Die alten Taten ziehen vorbei, seine ganze Leistung,
Und alle waren richtig, durch die innere Weisung!
Er sagt zum Herrn beleidigt, die Laster drücken, wie ein Joch:
„Du ließest mich die Welt durchstöbern, sag mir nicht, du lebest doch!“