Martos Ferenc: Ha meghalok

Ma meghalok, a bonczteremben .

Kinyújtanak majd szépen engem.

S egy jó professzor összevagdal

Mély tudományos arczulattal.

És szól: Ez itt egy furcsa példány,

Figyelmüket érdemli méltán.

Abnormitása szembeötlő',

Ameddig élt, ugy'hívták : költő.

Látják, föl van sebezve lába,

Mert sohse lépett más nyomába.

Hol a nagy eszmék magját hintik:

Az utat maga törte mindig.

Meredt a nyaka és a háta,

Görbülni senki sohse látta.

Az égre nézett ő kevélyen —

Azért botlott uton-utfélen.

S nem normális az agyvelő sem,

Bár súlya van meglehetősen,

Mint látják, több van egy tekercsesei ,

Elmebeteg mind,, aki versel.

Es végül itt a szive, tessék.

Kivül semmi rendellenesség,

De belül van a főbaj éppen,

A szive kellő közepében.

A szive kellő közepében,

Egy aranyhajú nőszemélyben .. .

Az lett romlása, elvesztője,

Ifjontan, korán megölője.