Martos Ferenc: Herz der Erde … (A földnek szive in German)

A földnek szive megdobbant s enyim

Is újra szól... Igaz, hogy régi dal,

De ékesítve szebb reményeim

Uj hajnalt hirdető sugárival.

Minden virágtul, minden pompájátul

Megfosztom újra szivem tavaszát,

S a szép jövendők édes zálogául —

Dalomba kötve — nyújtom neki át.

Vakság... de nem kívánok látni, nem.

Hisz' ez a vakság csupa fény, öröm.

Gyönyörtől reszket minden idegem,

S eltörpül minden régi gyönyöröm.

Alig hogy szárnyam újólag kibontám,

Egy légió tavasz bubája ront rám,

És megköt újra, mint még sohasem,

Az újjáébredt első szerelem.

Vigyázz, Madonnám! Érzem a tavaszt

S szerelmi lázban ég minden tagom.

Színlelt közöny már vissza nem riaszt

És gúnyos büszkeséged' kaczagom.

Te is csak lány vagy, édes, Éva lánya...

S a lánczokat már nem téphetni szét...

S a szenvedélyek fojtott óczeánja

Már-már mutatja vészes erejét...

Das Herz der Erde hämmerte und meins

sprach auch wieder … ist wahr, ein altes Lied,

doch geschmückt mit Hoffnungen des Daseins

gab eine Dämmerung mit Bindeglied.

Von allen Blumen und von allen Pracht

beraube den Frühling meines Herzens

und als süsses Versprechen angebracht –

gebunden an Lied – ich gab mein bestens.

Blindheit, ... aber ich will nicht sehen, nein.

Denn diese Blindheit ist Licht und Freude.

Alle meine Nerven zittern dabei,

all meine alten Freuden sind Zwerge.

Ich hab’ meinen Flügel kaum entfaltet,

weht ein starkes Frühlings Trübsal Brise,

es bindet mich ‘d mit Gewalt verwaltet

die wiederbelebte erste Liebe.

Pass auf Madonna! Ich spür’ den Frühling.

‘d meine Glieder brennen wie Freudenklotz.

Vorgetäuschte Gleichgültigkeit bremst mich nicht

‘d lache, über deinen spöttischen Stolz.

Du bist auch ein Mädchen, Evas Tochter …

‘d die Ketten lassen sich nicht mehr brechen, …

ein Meer von erstickten Leidens formen

es zeigt, wie seine Kräfte verschwinden …