Révai Károly: Nagybányai emlék

Valahol egyszer, vidám társaságban,

Harmatos arcú öt leányt találtam;

Úgy álltam köztük, — mig átfont e lánc,

Mint liliomok közt egy fakó bogáncs.

S én, vén poéta álmodozni kezdtem,

A rég elmúltra vissza emlékeztem;

Az arcok, szemek azt mondogatják:

Ilyenek voltak egykor a mamák!

S én voltam köztük a pajkos fiú,

Kinek szemében tűz volt, — nem hamú!

Bensőmben pedig, mit szívnek neveznek,

Ép’ akkor készült merésznek, hevesnek.

S mig nézegettem e leányokat:

Éreztem, hogy egy szó mind fojtogat;

S remegtem is, hogy az a szó kipattan,

Mint mamájoknak egykor mondogattam.

. . . Nem! Ne féljetek a vén poétától!

Az ő szive többé már nem ficánkol.

Mikor egy fáradt útas megjelen:

Nem vágy’ pihenni rózsalevélen!

1906. julius