Dura Máté: Apostolok sorsa
Apostolok sorsa (Hungarian)Úgy vágytam hazulról ki a nagy világba, Mint kalitjából a fiatal madárka, Börtönéből az ember. Nem törődtem vele, milyen lesz a sorsom: Gúnyolnak, tapsolnak, ha eszméim ontom, Csak künn legyek egyszer.
Nagy terveim voltak, isteni nagy tervek, Nemesebbé tenni emberben a lelket, Teremtni czélt, eszmét, Melyben egyenlőség, testvérség, szabadság Ragyogtassa soha le nem szálló napját S végtelenül tessék.
Kiröpültem volna, ki a mindenségbe, Hol a szeretetnek se hossza, se vége S visszatérő útban Hoztam volna üdvöt, áldó békességet, Hogy ezt a vérengző, gyász-emberiséget Boldogitni tudjam
Mit tehet az ember: nagyon jól tudjátok; Apostoloknak is akad keresztfájok, Nem különb a sorsom. De nem szövöm ujra megváltók meséjét, Csak az fáj szivemnek, azt bánom, hogy mért, mért Nem maradtam otthon?!
Pedig, hogy marasztott édes anyám karja! Mintha már a vésztől védeni akarna Jóelőre engem. Magas terveimbe, a jövőbe nézett S a fürkésző gondos, jó anyai lélek Sejté veszedelmem.
Hát veszedelem a nagyon komoly munka? A jobbratörekvés, a haladás útja Halált is okoz tán? Uh, hogy ilyen állat még mindig a testvér, Folyton azt zihálja: nem eszme kell: hús, vér, Csak pirulj el orczám.
Anyám, szülőföldem, drágák e világon, Nem térhetek vissza, bármily forrón vágyom Védő kebletekre! Czéljaimért bátran harczolok halálig! Bennem az ember bár részeire válik: Nem hal meg az eszme
|
TranslationsGermanSchicksal den Aposteln Mucsi Antal Request a translation |