Katona Árpád: An dem Samos Ufer (Szamos partján in German)

Szamos partján ábrándozom

Holdvilágos este;

A víz sima tükörében

Tűzoszlop van festve.

S mintha a ringó jegenyék

Az égre vágynának

Hű szerelmet vallani az

Ezüst holdsugárnak.

Pedig azok olyan messze

Soha fel nem érnek —

Leveleik lehullanak

Súlyától az évnek;

Eltűnt a hold s újra látszik

A folyóban fénye,

Szegény vágyó jegenyéknek

Egyetlen reménye!

Tudom én is, hogy e földön

Nem bírhatlak téged ...

Megmérhetlen távolságot

Tett közénk a végzet;

S szivem mégis reménynyel telt.

Pedig reménysége

A folyóban fürdő holdnak

Múló, csalfa képe!

An dem Samos Ufer träume

an hellen Mondschein Nacht;

auf dem spiegelglatten Wasser

wie Feuersäule wacht.

'd als würden die Silberpappeln

oben an Himmel sein,

die treue Liebe erstatten

den silbernen Mondschein.

Obwohl werden die so hoch, nie

und nimmer rauf kommen –

die Blätter werden verloren

mit den Jahreswonnen.

Der Mond ist weg, sieht man wieder

in den Fluss, seinen Schein,

den armen Silberpappeln, das

einziger Hoffnungsschein.

Ich weiss es auch, in dem Leben

kann ich dich nicht haben …

unüberwindlicher Abstand

ist das Schicksalsgraben;

mein Herz ist trotzdem hoffnungsvoll.

Dabei seine Hoffnung

in den Fluss badenden Mondes

die scheinbare Duldung.