Szabó, Imola Julianna: Kinőtt szív

Szélkislány firkantásai

Citromszagú angyalok tekergetik ceruzájuk és a ruha lassan megfeszül.
Ahogy növök, mintha változna a testem. Változom. De mi
lesz azzal, amit elhagyok? Azt megkapja valaki?

Firkantgatok.
Szép a papíron
a betű lába
karja es haja.
Jó kívül
ami belül
már nem bírja.

A gyöngyhalászok belénk merülnek. Megkeresik a fájdalmat, ami olyan kemény és kerek, mint a gyöngy. Addig úsznak, amíg meg nem találják. Ahogy kotorásznak, egyre több tengerlé folyik ki az arcunkon. Heteken át csak folyik. Az én gyöngyhalászom nem túl ügyes. Már hetek óta keresi a gyöngyöt. Talán olyan mélyen van, hogy nem látja, mert nem vitt szemüveget? Mi van, ha elveszett a gyöngyhalászod? Vagy ha megfulladt? Ki kell hívni a vízimentőket? Vagy ha megöregedett bennem és már soha többet nem jön elő?

Tintában az ecet
kakaóban a vaj
valami furcsa
valami úgy fáj
talán, hogy apa
már nem hall.

Sárga szélű, cirkuszi kötéltáncos kabátot veszek fel, és elsétálok a közértig, ahol lehet csokit kapni... viszem Mandulát is. Na jó, a mama is jöhet.

Erdő melyen, tulipánkehelybe.
Esetleg a szív alatt
vagy a kezedbe?
Földre kéne szállni
vagy az égbe feküdni.
Ecetfaillat lengi túl a bánatot.
Sziromagyon alszanak az angyalok?
Vagy nem alszanak sosem?
Milyen az illatuk
ha van nekik, milyen?

Apa tegnap meghalt. Állítólag sokan teszik, hallottam valami slamisztikáról, ami szerint nagyon sokan. De ő nem sokan volt. Van olyan, hogy valaki behunyja a szemét és soha többé nem nyitja ki. Nem értem, miért nem. Pedig apának olyan szép barna szeme volt, mint a csillogó gesztenyének. Tele van ilyen gesztenyékkel a játszótér. A fáról leesnek és fekszenek a földön. Sok-sok csillogó gesztenyeszem. De egyik sem apáé.

A fáknak is van
vérük?
Es tüdejük?
A szívük megáll
ha kivágják őket?
Megfulladnak ők is
ha eldőlnek a parkban?

Ma láttam egy nénit, akinek hatalmas hasa volt. Állítólag én is

egy vizes zsákban laktam odabent. Méghozzá fejjel lefelé. Ha így

kezdődik ez az élet nevű valami, akkor nem csoda, hogy utána is

sokszor a fejük tetejére állnak a dolgok.

Apa halála
olyan volt, mint a reszelt alma.
Mama is megkóstolta.
Keserkés íz a számban.
Nem vagyok éhes.

Büdi a lábam. Tényleg. De hogy ez mitől van? Megszagoltam a kutya lábát, és az nem olyan. És még azt mondják, hogy az állatok a büdösek.

Balerinákat láttam a tévében. Púderes volt az arcuk és fehér a szoknyájuk. Cicagatyában emelgették a pálcikalábuk és forogtak körbe-körbe. Csináltam vécépapírból szoknyát és a habverőkből szárnyat. Még mama rúzsával is kicsücsöriztem a számat. Csókosra, ahogy a nénik szokták. A mama hajpántjával felkötött szárnyak folyton lecsúsztak, mert nincsenek még cicijeim. Se hosszú lábam, se tüllszoknyám. Csak egy rózsaszín körömlakkom. Inkább Csipkerózsika leszek, aludni bármikor tudok. Neki is kezdek.

Apa elaludt
Éjszaka lett
a szeme helyén.

A mama keze néha olyan hideg, mint a buszkapaszkodó. Meg kell várni, amíg utazik kicsit, majd visszaolvad a bőrébe. Ül a széken, és néha órákig csak kering valahol. Ilyenkor hiába faggatom. A mama egy megfáradt belüljáró.

Zsirkréta serceg a papíron.
Pálcikaember, pálcikaszájjal.
Görbe vonalak
ferde dombtetőn egy ház.
Csak apa rajzolt igy
más nem tud ilyen vonalkat.

Hogyan alszanak el a csillagok? A hold vagy csillaganyu, esetleg csillagapu mond nekik mesét? Ahogy megtölti őket az édes álom, úgy töltődnek meg egyre sárgább fénnyel? Kölcsön kéne kérnem a mesekönyvet, amiből olvasnak nekik, és akkor hátha Mandula sem virrasztana éjjelente. Sárga lenne a hasa, és ha pisilni kell mennem, akkor mutatná az utat a sötétben.

Apa néha megállt a tévé előtt, amiben zajos zenét játszottak furcsa hajú bácsik. Elkezdett énekelni és úgy csinált, mintha a távirányító lenne a húros gitárja. Grimaszolva rángatta magát ide és oda. Valami ficánkolni kezdett ilyenkor benne. Ahogy vége lett a dalnak, kiült a savanykás szag az ingére, és izzadt a tenyere is. Mint akiből párolog valami, ami nem főtt ki sosem.