Finta Zoltán: Hívatlan vendég búcsúzása

Idegen  pohárból ha iszom,

úgy  félek: megbabonáznak

s tréfázó mámorok ráznak

bohó ritmusokat ajkaimon.

Tán szemetek tükrébe nézzek?  . .  .

Félek: lelketekbe látok

és álnok s idegen álmok

tündérfátylai megigéznek.

Öklömben fruska-kezeket

sokáig sosem hagyhatok.

Enyém se lesz  —  s már elhagyott

a mégsimogató szeretet.

S az asszonyok ledér szerelmét

elhessentem, ha integet.

Magamnak talmi kincseket

e vig  dáridón mért keresnék?

És ha kegyesen hull szivemre

csináltvirágként a jó szó,

ezt az ajándékot olcsó

limlomként szórom szélbe szerte.

S ahol minden hang megsebezhet,

kópékkal miért komázzak!

Levetkőzöm a cicomámat

s elbúcsúzom, mig kivezetnek.

Szivem a táncra visszadobhan!. . .

Jobb, ha zenéje is megáll.

S  aztán keringhet itt e bál  —

ahol hívatlan vendég voltam . ..