Falun (Hungarian)
Király vagyok most minden alkonyon: A nap pirosló fényt lövel reám, A nap pirosló búcsusúgara Biborra festi egyszerű ruhám.
Gyönyörrel járom estenként a tájt, Kilépvén a kis házfödél alól; Porfellegekben a nagy ég alatt A hazatérő nyáj kolompja szól.
Elandalodva hallom e zenét, Elandalodva szemlélek körűl; És messze látok, mert mindenfelé Megmérhetetlen rónaság terűl.
A rónaságnak messze tengerén Imitt-amott áll egy fa, mint sziget, S hová imát küld a mohamedán: Kelet felé ez hosszu árnyat vet.
Miként csatában a sebzett vitéz, Elvérzik a nap végre, s elesik; S mint a dicsőség a vitéz-halált, A napot csillagok s hold követik.
Körűlem éj van, fényes éjszaka; A csillagfényes éjben méla csend, Oly csend, hogy szinte vélem hallani, Mit a holdban szent Dávid lantja zeng.
A szomszéd tóból a vadlúdakat Látom csapatban messzeszállani; Szivemből is föl- és elszállanak A nagyravágyás, hír vad álmai.
Feledni kezdem Pestet és zaját, S jövendőm minden büszke terveit; Jobb lenne élnem, így gondolkodom, Jobb lenne élnem elfeledve itt.
A fölmagasztalt nagy nevek között Ne hangoztassa senki nevemet, Csak szőlőm és szántóföldem legyen, Termők piros bort s fehér kenyeret.
S midőn szőlőmbül s szántóföldemről Házamba térek este: hozza be Majd a piros bort s fehér kenyeret Piros menyecskének fehér keze.
S ha a késő halálnak ujjai A férj és nő szemét majd befogák: Tegyék egy sírba a két aggastyánt Nem tettetésből síró unokák.
|
|