Petőfi Sándor: Gyermekkori barátnémhoz

Te vagy? valóban te vagy az?

Vagy e látmány csak képzelet?

Csak képzetemnek tündér délibábja,

Amelyben lelkem ujra látja

Szép arcod s boldog gyermekségemet?

Te vagy valóban! ennyire

Csalódás nem megy, nem mehet;

Ismérem én jól e szemek sugárát,

Amellyel glóriába zárád

Hajdanta boldog gyermekségemet.

A kisleányból hajadon,

A kisfiúból ifju lett;

Jött az idő, mely soha meg nem állott,

S miként a szélvész a virágot,

Elvitte boldog gyermekségemet.

Azóta tiszta látköröm

Oly gyakran elsötétedett,

S az éjszakában, mely sírként fedett el,

Csak egy csillag volt, a könny, mellyel

Sirattam boldog gyermekségemet.

Viszontlátásunk ünnepén

Ölelj meg, lyánykám, engemet;

Hagyd elfeledni kínos ifjuságom,

Hagyd karjaidban ujra látnom

Ragyogni boldog gyermekségemet!