Pilinszky János: Până ce ajungi (Mire megjössz in Romanian)

Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.

A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.

Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.

A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.

Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.

Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.

Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.

1948

(Pilinszky a verset 1978-ban Ingrid Ficheux-nek ajánlotta.)

Sunt singur, până ce ajungi,
și unicul cu putere,
doar puf de pene în coteț,
doar stele în loc de cer.  

Ca surghiunit neînhumat,
printre gunoi, iarna,
râcâind printre deșeuri
îmi scormonesc viața.  

Va fi pacea ideală.
Nici inima nu bate,
pretutindeni barajele
tăcerii fermecate.  

Eternitatea goală.
A ta e, numai a ta,
de la început pentru tine
e, simplitatea asta.  

Ca omul-coș nearticulat,
timpul stă fără cuvinte,
dorul nu are braț-picior,
doar bust ce gâfâie.

Pierd totul, până ajungi,
n-am țară, n-am pat moale,
vom zăcea nestingheriți
în simpla aiurare.

Nu mă fura! Nu mă părăsi!
De ești slabă, sunt gata.
În pat, printre perne, în zgomot
să mă tresar ar fi amar.