Pilinszky János: Sin (Bűn in English)

Gyerek vagy még, a tagjaid

mégis már szinte készen

vakítanak a hajlatok

derengő rendszerében,

s akár egy bujkáló mosoly,

ha csípőd nem, hát vállad

elárul és magadra hagy.

Tetőtől talpig látlak.

Nézlek, és nem birom tovább,

egyetlen moccanásra

puhán megindul életem,

mint omló homokbánya.

Gyenge vagy még, hát menekülj

mielőtt utolérne!

Előre biccen a fejed.

Az első ütés érte.

Mohón tülekszenek feléd

a leroskadó évek;

mint kiéheztetett botok,

a rengeteg megéled.

Éjszakáim! az éjszakák

didergő csőcseléke!

Testestül veti rád magát,

egy falatka kenyérre.

Fiatal csuklóid eltörik

és bezúzzák a hátad;

az üdvösségük keresik,

mit nálam nem találtak.

Az elveszített gyermeket,

vakító ifúságot!

S kifosztva elhajítanak,

mint talpig tépett zsákot.

Ez maradt belőled nekem?

Ájult közönnyel nézlek.

Hová a váll, mely tündökölt,

nyoma a tündöklésnek?

Zavartan tesz-vesz a kezem

az üres levegőben.

Te volnál, kit megöltek és

én lennék, ki megöltem?

You are a child still, yet your limbs:

an almost complete delight

as their dazzling curve arrangement

dawns, gathers shape with the light,

and like a lurking smile betrays,

if not shoulder, then your hip

gives you away, you’re left alone.

I see you from toe to tip.

I watch you and I can't refrain,

- a move one barely senses -

like sand walls slumping in a mine,

softly my life commences.

You are still frail, well, do escape

before you are affected!

Your head bobs forward - on the mark -

the first hit had connected.

Declining years with thrusting greed

are nearing, towards you strive;

like sticks starved of activity,

vastness stirs, it comes alive.

The nights of mine, the shivering

ragtag rabble of the nights!

They leap and overpower you,

merely a morsel, a bite.

They break your young and tender wrists

they beat your back to the ground

‘Tis the salvation that they seek

which with me they never found.

They seek the child that had been lost,

the days of youth that vanished,

and plunder you, discard you then

like ripped sacks that had perished.

This all from you that's left for me?

I stare with numb indifference.

Where is that splendid shoulder now,

a trace of that resplendence?

My hands, bewildered, move about

in empty air, unwilling.

Could it be you, the one they killed,

and I who did the killing?