Tandori Dezső: Klip-Colpi: Vágások

Henri Colpi az Ilyen hosszú távollét rendezője.
Lásd: a clochard (a főszereplő), aki mindent boldogan
ad, csak azt nem tudja nyújtani, amit várnak tőle:
hogy ráemlékezzék, mije is volt ő ezeknek az ille-
tőknek, mielőtt emlékezetét vesztette volna.

Az idealista materialista
(Szubjektív)

Még egyszer a clochard: kimentem
a romterepre, ahol a nyugvó holtak
maradványait hó borította. A hó már
latyak volt sokfelé, dönteni kellett,
hanyagolnia Tabán útjait, és inkább
a füves térségeken vágni át.

Képes
újságok, szó szerint érthető törmelékek
nem voltak, nagy fehérség volt,
enyhítve a kopott barnákat, ahogy
szárazabb évszakokban oly lehangolóak.
Megálltam a síroknál, a jeltelen hóra
feltekintettem a részün.

Itt vagytok hát.

És megint azt éreztem, szó szerint
itt vagytok, s nincs a Ferlinghetti-vers
meghatottsága, Ezra Pound Spoletóban, vagy
nem tudom, mi, amikor Ferlinghetti nem bírja
sírás nélkül hallgatni az agg Poundot,
kimegy, és ókori vízvezetékek kő ívei körül
a gesztenyelombok-virágok és a galambok
rezzenéseit és keringését nézi, még mindig
húnyt szemmel. Bennem nem moccant semmi.

Nem moccant semmi, mert ők sem moccantak,
és egy voltam velük. Ha csak megnyugvás kellett
volna, ha ezért jövök… Nem ezért jöttem

Írtam néhány verset, ezekért szerettem volna
köszönetet mondani a halottaknak itt: Samunak,
Szpérónak, Icsinek, Tóninak, Pipinek, Éliásnak és a
többieknek. Álltam, próbáltam megfogalmazni,
hogyan lehetne a még élők – Alíz, Rudy Bloom
és Csutora –, a Trió dolgában megkérni őket,
egyelőre mondjanak le társaságukról, ám ez
nem háborús sztori vagy meseregény, ők,
egyből éreztem, nem érezve semmit, valóságosan
vannak itt ilyen állapotukban, nyolc-tizenöt-másfél
éve porladva, parányi csontok se, tollazatok se,
és nincsenek lelkek, akikkel szót lehetne váltani.

Ezek ők, itt vannak, velük voltam egy, velük vagyok.

Csak még a hó felszínibb oldalán.

Elindultam haza, idealista – bár szubjektív –
materialista, és azt gondoltam, vagyis nekem még
Hamlet apjának szelleme is maga Hamlet volt,
láng, legföljebb takarék-láng képzelődés, ha játszik
velünk, a többi végül elenyészés a földben, tengerekben
és satöbbi. Valóságosan ezek voltak ők, a földben lévő
maradványaik, semmiféle szellem-képkivágást, clochard,
nem vihettem haza senkinek, őszinte leszek: nincs miből.