This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Tóth Krisztina: Galamb

Portre of Tóth Krisztina

Galamb (Hungarian)

  A kisváros egyetlen nyitva tartó kávézójában csak férfiak ültek. Bámultak ki az utcára, nézték a templom előtti terecske álmos forgalmát. Mögöttük, a sziklák alján őrjöngve csapódott a betonfalnak a tenger, de ők ki se néztek a maszatos ablakokon: a helyieket nem érdekli a panoráma, se a sárga fénnyel érkező, langyos, mediterrán naplemente. Amikor negyed órával előtte beléptem a kávézóba, az összes arc felém fordult. Lassan kortyoltam a zaccos, erős kávét, és bámultam a műkövet, a papucsba bújtatott csontos, elgyötört lábfejeket, az aszaltfüge lábujjak megvastagodott körmeit.  Halászok. Szállásadónőm fekete, repedezett sarkára gondoltam, miközben a férfiak vélhetően rólam kezdtek el beszélni, és ahogy fölemeltem a tekintetemet, egy foghíjas vigyor fogadott. 
  A bajuszos lovaglóülésben ült a szemközti asztal mellett, és röhigcsélve, ütemre ingatta a fejét, mire gyorsan leszámoltam a pénzt és kisiettem. Kifelé a vászonszatyor füle fölakadt a kilincsen.
  Alacsonyan sütött a nap, megvilágította a templom előtti terecskét. Leültem, kibújtam a papucsból, olvasgatni kezdtem az útikönyvet. A mellettem lévő padon két nő ült. Első pillantásra egykorúnak látszottak, cserzett, keserűen árkolt bőrük alapján ötven körüliek lehettek Az egyik fekete kendő alól erős, őszbe hajló tincs lógott ki, a másik alól fénytelen, még sötét haj pöndörödött elő. Nem néztek egymásra, kezüket a térdükön nyugtatva néztek fekete harisnyás, posztócipős lábuk elé. 
  A presszó ajtajában váratlanul megjelent az előbbi, bajuszos férfi, és arcán az imént látott pajzán vigyorral kiabálni kezdett. A két nő nem reagált, pedig az világos volt, hogy az elhadart pár mondat valahogy nekik szól. Aztán izgatottan váltottak egy pár szót egymással: meglepődtem, hogy a jobb oldalinak milyen fiatal, szinte kislányos hangja van. Újra, figyelmesebben megnéztem őket, és rájöttem rá, hogy rokonok lehetnek. A diópác színű gyűrött vonások hasonlítottak egymásra, bár én a környék asszonyait mind egyformának láttam, mintha ugyanaz a kendős nőalak ült volna minden spalettás ház előtt ádáz mozdulatlanságba burkolózva.
  Közben a két nő elé leröppent néhány galamb, és várakozva szemelgetett a kőburkolaton. Kiraktam a vászonszatyorból a napszemüveget és az irattárcát, letettem az útikönyvet, aztán a kifordított táska aljáról elkezdtem lesöpörni a tegnapi uzsonna morzsáit. Mire visszapakoltam, a galambok már átjöttek az én padomhoz csipegetni. Az egyik furcsa ritmusban, rövid léptekkel tipegett, mintha nem tudná összehangolni a bólogatás és totyogás ritmusát. Ahogy közelebb ért, a lábai közt valami fehéres, alig látható pántot láttam: úgy festett, mintha letolt bugyiban ugrálna. Aztán mikor fölröppent, akkor a lába alatt megjelent egy derengő, kicsi folt, mintha egy felhőn állva röpködne. 
  Nem tudtam tüzetesebben megnézni, mert a figyelmemet elterelte a bajuszos, aki most váratlanul megindult a lépcsőn, és a teret átszelve megállt szemközt a padokkal a virágtartónál. 
  A tartóban valami rózsaszín növény burjánzott, hosszan leomolva a kőedény falain. A lehajló szárak végén tölcsérszerű, nagy kelyhek nyíltak, a korábbi virágok pedig a levelekhez hasonulva, rózsaszín papírsziromként simultak a szárra. A papucsos férfi a két nőt nézte, s amikor azok végre ráemelték a tekintetüket, akkor lehajolt, és mint valami szoknyát, megemelte a lecsüngő növényt, aztán dévaj elragadtatással beleszagolt az egyik kehelybe.
  Fűzött pár gurgulázó szót a mutatványhoz, és cinkosan rám nevetett csorba fogaival, majd visszacsoszogott a többiekhez, akik a presszó lépcsőjére tömörülve figyeltek. Idióta, futott át rajtam, ahogy a kancsal szemet néztem. A járásában is volt valami féken tartott téboly, ezt csak most, hátulról vettem észre. 
  A férfiak bementek, a nők továbbra is mozdulatlanul ültek, a délutáni nap fáradhatatlanul sütött, a megzavart galambok újból körbevették a padot.
  Ahogy a bugyis így neveztem magamban közelebb ért, lehajoltam, hogy jobban megnézzem. A lába közt valóban feszült valami fóliaszerű anyag, ami repülésnél alácsüngött a kisebesedett lábakról. Mozdulatlanul vártam, hogy közelebb érjen: egy hajháló volt az. Gyerekkoromban láttam utoljára ilyet, amikor nagyanyám fésülködés után korán őszülő, sprőd haját szoros kontyba fésülte, aztán kisujja és hüvelykujja közt kifeszítve ráemelte a fátyolvékony burkot. A madár évek óta vonszolhatta furcsa terhét, mert csüdig bele volt gabalyodva, és a tekergő szálak helyenként eltűntek a toll alatt, mintha bele volnának nőve.
Az alsó, elpiszkolódott rész fátyolként lebegett alatta, amikor fölemelkedett: ez volt az a kis felhő, amit először észrevettem. Kerestem volna néhány morzsát neki, de a szatyor alján már nem volt semmi. 
  A csapat egyszerre rebbent föl, a tér jobb oldala felől ugyanis erőteljes léptekkel közeledett egy magas, csontos férfi. A két nő nem nézett fel, nem mozdult. A férfi odaért, megállt a virágtartó mellett, ahol az imént a bajuszos, és halkan, de határozottan beszélni kezdett hozzájuk. Szinte dünnyögött. Azok nem mozdultak, nem válaszoltak, de a hallgatásukból, vagy a férfi hanghordozásából mégse lehetett következtetni arra, ami ezután történt.
  A férfi a fiatalabbnak tűnő nőhöz lépett és a vállánál fogva határozott mozdulattal felállította. Így álltak egymással szemben, amikor váratlanul, szinte előzmény nélkül, teljes erővel az arcába ütött. Nem tűnt se dühösnek, se türelmetlennek, egyszerűen meg akart beszélni valamit. A nő újabb hallgatással válaszolt, az idősebb asszony pedig továbbra is a mamuszos lába előtti követ bámulta. A férfi odanézett, mondott neki valamit, aztán a másik oldalról is megütötte a nőt, aki most kibillent az egyensúlyából, de még nem esett el. A következő két, lendületes ütést még szintén állva fogta fel, de aztán megtántorodott, és mint aki elvétette a távolságot, lecsúszott a pad előtt a földre. A válláig érő fekete kendő, mint valami nagy szárny, szétterült mellette, a megtekeredő fekete szoknya alól pedig egy meglepően sovány test bukkant elő. A férfi a hasat kezdte ütemesen rugdosni, aztán meggondolta magát és a nő arcába rúgott. Vörösen szivárogva, szeszélyes erekben terjedt a vér a kövön, a nő összekuporodott, de továbbra se szólt egy szót se. Nem sírt, nem kiabált. A másik asszony is némán ült, a fejét se fordított a fiatalabb felé, rólam meg mintha tudomást se vettek volna, a férfi egyetlen egyszer se pillantott rám. Csak akkor, amikor bizonytalanul fölemelkedve megindultam feléjük. 
  Egyenesen a szemembe nézett. A szeme fehérje sárgás volt, a sötét tekintet azonban tiszta és inkább határozott, mint fenyegető. A tartása se árulkodott erősebb indulatról, egyszerűen nem akarta, hogy a ritmust igénylő munkában megakasszák.
  Közben a nő félkönyékre támaszkodott és úgy tűnt, szeretne felállni. A férfi még egyszer arcon rúgta, ezúttal olyan ügyesen, hogy fölrepedt a felső ajka. Szabad kezét a sebre szorította, a másikkal a háta mögé támaszkodott, de a férfi most a könyökhajlatát találta el, úgyhogy a földre borult.  A kendő lecsúszott, a sötét, fénytelen haj lebomlott és szétterült a vérmaszatban. A férfi most odahajolt, kicsit kifordította, mintegy hozzáigazította elképzeléséhez a testet, és ezúttal a mellet kezdte rugdosni, aztán váltásképpen alulról a nő állát, amitől a fej hamarosan hátrabicsaklott és úgy maradt.
  Még nem végzett: elégedetlennek tűnt. Megkerülte a fekete rongyhalmazt, a háta és a pad közé állva arrébb gördítette, majd deréktájon kezdte lendületesen rugdosni. Ettől a nő apránként magához tért, félig felemelkedett és két menetben sűrű, véres hányadékot engedett lassan a kőre, aztán kimerülten kinyújtott karjára feküdt, azt a klasszikus női pózt véve föl, amit a kielégült szeretők szoktak, ha térdüket maguk alá húzva elszenderednek. 
  A férfi tűnődve nézett lefelé, megkerülte a most már sárgával felülrajzolt vértócsát, és gondterhelten ingatta a fejét. Az idős nő összezárt térddel, kinyújtott karral ült, kézfejét a térdén nyugtatva. A fekete kendő körbeburkolta, ettől csak feltűnőbb volt szoborszerű merevsége és rezzenetlen arcában ázó olajos szeme.
  A férfi felnézett a presszó lépcsőjére: most láttam csak, hogy mindenki kint áll. Kiköpött a kőburkolatra, keresztet vetett a templom felé és elsietett ugyanabba az irányba, ahonnan érkezett. 
  Az idősebb nő felállt, odatérdelt a földön fekvő testhez és beszélt. Nem lehet tudni, a fiatalabbnak szólt-e a hadaró, olvasószerűen pergő motyogás, vagy valaki másnak ott a tér túloldalán, a test mindenesetre nem válaszolt, csak megadóan feküdt, és amikor az idősebb nő gyengéden rázogatni kezdte, arccal belehengeredett a hányadékba. Mellettük álltam, a mobilt nyújtottam a térdelő felé, tanácstalanul nézegettem körbe a téren, mintha segítséget remélnék. Az asszony ügyet se vetett rám, egyszer nézett csak fel, megrázta a fejét, aztán a kendő sarkával elmélyülten törölgetni kezdte a püffedt arcot.
  Elindultam a templom felé, a hátamban éreztem a presszó lépcsőjén csoportosuló férfiak tekintetét. Az árnyékok hosszan, még mindig élesen nyúltak el a kövön, a bejáratig vezető rövid utacska fáin átsütött az alacsony nap. A hányadék és a meleg vér szaga összekeveredett orromban a benti térből ásító dohos lehelettel. A leghátsó padba ültem le, s egy ideig még szapora pulzussal füleltem, hogy nem nyílik-e mögöttem a faajtó. 
  Nem nyílt. Csend volt. Szemben, az oltárképen egy nagyon kék szemű, pirospozsgás Jézus mutogatta sikamlós, narancspiros szívét, amelyet szalagként tekergő erek fogtak körbe, mint valami titokzatos, átvérzett ajándékcsomagot. Felette ott repkedett a galamb. 
  A lábára már nem volt föltekeredve a háló, leoldódva lebegett alatta, mint egy kis lapos, szürke felhő. Gépiesen kapargattam belül a szatyor alját: a sarkokba beülve mégiscsak maradt pár morzsa. Úgy látszik, nem ráztam ki elég alaposan. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.c3.hu/scripta/lettre

Request a translation

Here and now you can request a translation of this work to another language. We will store your request and show it to the world to fulfill it. We cannot promise anything ... but maybe someone will do the hard work and translate this title for you. If you provide us you e-mail address, then we will notify you whenever someone uploads her/his translation.

LanguageRequests+1
Albanian
Belarusian
Bulgarian
Catalan
Czech
Danish
German
Greek
Esperanto
Spanish
Estonian
Finnish
French
Irish
Galician
Ancient Greek
Croatian
Icelandic
Italian
Latin
Luxembourgish
Lithuanian
Latvian
Macedonian
Maltese
Dutch
Norwegian
Occitan
Polish
Portuguese
Romanian
Russian
Slovak
Sloven
Serbian
Swedish
Turkish
Ukranian
Yiddish

Send me an e-mail when the translation is ready:


minimap