Vörösmarty Mihály: Apel (Szózat in Romanian)

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet süllyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

1836

Patriei, să fii adept
Neclintit, oh, ungure;
Leagăn e ș-apoi mormânt,
Ce te saltă, te apune. 

În lume nicăieri
Nu e loc pentru tine;
Bună, rea să fie soarta;
Aici vei trăi, te vei stinge.

Aici, unde adesea
Sângele taților s-a scurs;
Aici, unde orice nume sfânt,
Cât-un mileniu a smuls.

Aici a luptat pentru glie
Armata lui Árpád, falnic;
Aici au rupt jugul
Brațele lui Hunyadi.

Libertate! aci fluturau
Drapelurile însângerate,
Ș-au căzut cei vrednici
În lupte îndelungate. 

Și-ntr-atâtea ghinioane,
După atâta vrajbă,
Doar slăbit, dar neînvins,
Biruie neamul o țară.

Patria popoarelor, lumea!
Te strigă cu vigoare:
,,O suferință milenară
Cere trai sau moarte!''

Nu se poate, c-atâtea inimi,
Să fi vărsat sânge degeaba,
Ș-atâtea piepturi de amar,
Să fi crăpat pentru țara.

Nu se poate, ca minte, forță,
Și o voință sfântă,
Să se atrofieze
Sub o veche osândă.

Trebuie să vină, va veni
O vreme mai bună, după care,
Tânjesc rugăciuni, cu râvnă,
Prin sute de mii de șoapte. 

Sau va veni, dacă trebuie,
Moartea măreață,
Unde la înmormântare
Va sta în sânge o țară.

Groapa, unde neamul s-afundă,
Popoare o-nconjoară,
Și-n ochii milioanelor
Încep lacrimi s-apară.

Patriei, să fii adept
Neclintit, oh, ungure:
Prin ea trăiești, când mori
În mormânt ea te apune.

În lume nicăieri
Nu e loc pentru tine;
Bună, rea să-ți fie soarta:
Aici vei trăi, te vei stinge.